Múzeumi világnap

2006-05-11 10:16:14

Mint minden évben, a múzeumfalu az idei múzeumi világnapon is sok szeretettel várja a csoportosan vagy egyénileg érkező fiatal látogatókat, kivételesen alacsony belépőjegyárakkal.

A múzeumi világnap a Múzeumok Nemzetközi Szervezete (az ICOM) által 1977 óta minden május 18-án megünnepelt esemény, melynek kifejezett célja, hogy az év legalább egyetlen napján komolyabb figyelem forduljon a múltunk emlékeit őrző és bemutató intézmények felé – értesültünk Páll Istvántól, a Sóstói Múzeumfalu igazgatójától. A rendezvény keretében évente más és más témára irányul a figyelem, melynek idei mottója: „A múzeumok és az ifjúság”.

A téma nem új, hiszen a múzeumok kiemelt feladatként kezelik az ifjúsággal való foglalkozás kérdését. Nyíregyháza múzeumai között a Sóstói Múzeumfalu évek óta foglalkozik a kisebb-nagyobb gyerekek, óvodások és iskolások kulturált időtöltésével. Kézműves bemutatók, bábelőadások, kiállítások, napközis nyári népművészeti táborok sora igyekszik múzeumlátogató közönséget nevelni az ifjúságból, hiszen múltunkat csak így tudjuk megfelelő módon értékelni.

Mint minden évben, a múzeumfalu az idei múzeumi világnapon is sok szeretettel várja a csoportosan vagy egyénileg érkező fiatal látogatókat, érkezzenek akár tanári, akár szülői kísérettel. Egész nap kézműves bemutatók, kóstolóval egybekötött népi gasztronómiai bemutató várja a látogatókat, kivételesen alacsony, csak a múzeumi világnap alkalmával érvényes belépőjegyárakkal.

Fotó: Fülöp Imre

Gr



Forrás: www.indexkelet.hu