Műemlékeink - a megyeháza

2009-08-07 13:26:55

Nyíregyháza ugyan nem rendelkezik nagy történelmi múlttal, de legszebb épületei műemléki védettség alatt állnak. Margócsy József Utcák, terek, emléktáblák című könyvéből elevenítjük fel az épület történetét, a fotók pedig a mai állapotot mutatják. Az eklektikus stílusban épült megyeháza a Hősök tere meghatározó épülete.



A XVIII. század második felétől Nagykálló a megyeszékhely, azelőtt nem volt rögzített helyhez kötött székhelye a megyének. Többnyire a főispán vagy alispán kúriáján működtek az adminisztrációt végző hivatalnokok. A XVIII. században kelt intézkedések tették kötelezővé a rendezett megyei levéltárak tűzmentes helyen, megfelelő épületekben való őrzését. Így készült el a nagykállói megyeháza is 1740-69 között, a Kállay családtól nyert telken.
Az áthelyezés kérdése sajátságos összefüggésben vetődött fel először 1841-ben. Állandó témája a megyei (és nálunk a városi) tanácskozásoknak a katonaság elhelyezésének gondja. Az 1841. évi őszi közgyűlésen, éppenséggel Apagyon, az a javaslat született, hogy a nagykállói épület, amelyet megyegyűlésre és börtön céljaira használnak, alkalmas lenne egy teljes lovas osztály elhelyezésére, s megyeszékhely adminisztrációját pedig a privilegizált városba, Nyíregyházára tegyék át.

1850-ben már Nyíregyháza tesz lépéseket az áthelyezés érdekében, 1853-ban Hatzel Márton polgármester már azért tartja szükségesnek itthon a gondos, gyakorlati előkészítést, hogyha a felsőbb rendelkezés kedvező találna lenni, nehogy készületlenül találja a város vezetőségét. Ekkor alakult ki az a javaslat, hogy a városháza (akkor még földszintes) épületét kell átengedni a megyének, s az udvaron újabb építkezést kell vállalni, ha szükséges. A Bach-korszak levegője, adminisztrációs szövevénye tovább késleltette a kibontakozást: 1863 szeptemberében azonban a kállói megyeháza nyugati részét a tűzvész nagymértékben elpusztította, mire a figyelmes nyíregyházi városi vezetőség legközelebbi ülésén erőteljesebb érvekkel fordul a helytartótanácshoz az idehelyezés érdekében. A konkrétumokat illetően, akkor már nemcsak az országos és megyei utak centrális találkozására lehetett hivatkozni Nyíregyháza kedvező helyzetét hangsúlyozandó, hanem a közben, 1858 óta közlekedő Debrecen–Miskolc közötti vasútvonal itteni állomására is, amelyik a megye, a környék termény- és személyforgalmát sokkal előnyösebben bonyolíthatja le, mint Nagykálló.
1876 januárjától felgyorsulnak az események. Az országgyűlés előkészítette, majd határozattá emelte XXIII. Törvénycikkét, amely intézkedett a megyeszékhely áttelepítéséről. A nyár végére kisül, hogy a város még hivatalosan nem értesítette a megyét áldozatkész vendégvárási hajlandóságáról, így születik meg augusztus 31-én a szívélyes hangú meghívó levél. A megye már szeptember 4-én tárgyalja a szíves meghívást, bizottság vizsgálja meg az épület, a felajánlott helyiségek „megyei alkalmasságát”, s még a hónap végén átkerülnek ide az adminisztráció alkalmazottai és iratai. Amikor november 28-án megnyílt az első megyei, őszi közgyűlés a városháza nagytermében, még senki se gondolta, hogy milyen hosszú ideig fog tartani ez az „átmeneti” állapot: amíg városunk hivatalai újra helyet kaphatnak saját városházájukban. 1888-ban a kérdés megoldódott: a közeli, csúnya nagyvendéglő leégett, már csak el kellett takarítani; ez is évekbe került.



1890-ben, a tavaszi közgyűlésen megszavazzák a másfél százalékos megyei pótadót: ennek öt éven át történő szedése a fedezet a város által előlegezendő építési költségekre, és végső határozat születik a tervpályázat szövegezésére is. A határidőre három pályázat érkezett. A bírálóbizottság csak kettőt talál tárgyalandónak, mert a harmadik, „Salus rei publicae” jeligéjű pályázat elfogadhatatlanul kicsinyre méretezte az épületet. Néhány hónap elteltével, 1891 márciusában, rendkívüli közgyűlésen dönt a törvényhatóság: háromszázalékos pótadó kivetésével látják biztosítottnak a 232 ezer forintos kölcsön visszafizetési lehetőségét, de a kölcsön is, a pótadó is tizenöt évig tartson. Ugyanekkor azonban – nyilván kellő előkészítés után – megbízást adnak Alpár Ignácnak az új vármegyeháza építkezésének műszaki vezetésére, természetesen azzal, hogy az ő tervét valósítják meg. Nyilván módosított formában: hiszen a bírálat idején Alpár tervét – mert ő volt a harmadik pályázó – eleve elutasították.
Ettől kezdve már szépen halad az „ügy”: három héten belül megérkezik a belügyminiszteri jóváhagyás a fentebb említett döntések kapcsán. Július végén elkezdték az alapozási munkákat: ekkor találtak itt először a mélyben csontvázakat, mint majd később a környező házak földmunkái idejében is. Ebből következtettek aztán arra, hogy valamikor régen ezen a magas, dombos helyen temető nyúlhatott el. Az építés gyorsaságára jellemző, hogy november 7-én már bokrétaünnepséget tarthatnak, 1892 júniusában már a berendezésekről tárgyalnak. A díszes nagyterem díszítésére Verán József épületszobrászt, Scholtz Róbert festőt és Hoyek Kálmán Márványművest kérték fel.



A város házában tartott utolsó megyei közgyűlést 1892. augusztus 31-én tartották. És elkezdődött a költözködés. Az új székház nagytermébe október 11-ére hívták össze az őszi rendes közgyűlést. Ezen Kállay András főispán szép beszédben méltatta az új vármegyeháza elkészülésének fényes eredményét, és köszönetet mondott Nyíregyháza városnak a 16 évi vendéglátásért.
Az épület külsején csak csekély változás történt később. A millenniumi készülődések során határozták el, hogy az épület homlokzatán már a tervezéskor kialakított két fülkébe szobrokat helyezzenek el: Szabolcs vezér és Szent István két méter magas alakját. Másfél év elteltével ezek a szobrok megérkeztek: Kallós Ede megformálásában.
Egyszer érte az épületet jelentős kár: 1908. február 19-én este 10 órakor észlelte a rendőrjárőr, hogy középen tűz pattog. A legnagyobb kár a nagyteremben keletkezett: a mennyezet beszakadt, a berendezés elpusztult a képek egy részével együtt. A kár nagy, a mentésnél, oltásnál többen megsérültek: magas díjakat osztottak ki a tűzoltóknak, a sérülteknek, önkéntes segítőknek. Több mint egy év telt el, míg a károkat helyrehozták. Az építészeti részt az ifjabb Király Sándor végezte, a vasbeton mennyezetet budapesti iparosok készítették el, a belső díszítést pedig Neuhauser János, szintén budapesti szakember állította helyre. Majd a képeket is pótolták a nagyterem falain. Végre az 1909. májusi közgyűlést már újra itt tarthatták a megyei törvényhatósági bizottsági tagok.

Bár a térről nem látszik, mégis a megyeházához tartozik az Egyház utcai épületrész is. A húszas években mind kevésbé fér már el a sok hivatal, odatelepített intézmény, a ténylegesen a megyei közigazgatást irányító tisztviselőkkel, ezért elhatározták, hogy az épület Egyház utcára nyíló udvarán különálló épületben, kiegészítést építtetnek. A megyei tisztviselőknek lakásokat is terveztek az új épületrészben. A kivitelezési megbízást Lechner Jenő budapesti műépítész nyerte el (az ő nevéhez fűződik a rendőrségi épület is a Bujtos szélén). Az 1927 tavaszán elkezdett építkezés alig tart fél évnél tovább: november elején már kötöznek is be a lakók az akkor kétemeletes épületbe, a földszintre pedig az államépítészeti hivatal és a múzeum, külön, Egyház utcai bejárattal.





Emlékek a múltból - A korabeli Nyíregyháza képekben >>>

Fotó: Fülöp Imre



Forrás: www.indexkelet.hu