Egyházi faépítészet Közép-Európában

2002-08-09 00:00:00


Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország egyházi faépítészeti remekeiből nyílt vándor fotókiállítás pénteken a sóstói Múzeumfaluban.


Áprilisban Szlovákiában, júliusban Budapesten, augusztus 9-től 31-ig pedig Nyíregyháza-Sóstón a Múzeumfalu gyulaházi parókiájában tekinthetik meg az érdeklődők azt a vándorkiállítást, amelyet az Oravská Galéria, a Statni ustav pamiátkové péce, Agencje Rozwoju Konzerwacji-Restauracji, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal anyagából.

Pál István, a Múzeumfalu igazgatója a megnyitó ünnepség vendégei között köszöntötte a Szlovákiából érkezett vendégeket, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal munkatársát, valamint a Magyar Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal programigazgatóját.

Milos Dudás, a Zsolnai Műemlékvédelmi Felügyelőség igazgatója megnyitó beszédében hangoztatta: ez a tárlat a Nemzetközi Visegrádi Alapítvány támogatásával jött létre. A pénteken délután nyílt tárlat csak egy része a kiállítás anyagának, ugyanis másik része háromdimenziós táblaképekből áll, amely nyilvántartás miatt egyelőre nem juthatott át Szlovákiából Magyarországra.
A teljes anyag 2 évig készült, melynek célja, hogy bemutassák Európának Közép-Európa több száz éves építészeti remekeit, ahol a fa képviseli a hagyományos építészet alapanyagát.

A fotók sajátságos módon tükrözik az emberek eszméit és alkotásuk mivoltát a közvetlen természeti környezet kialakításánál. A lakosság nemcsak egyszerű lakóházakat és gazdasági épületeket épített fából, de Isten dicsőségére és magasztalására rendkívüli építményeket is. Annak ellenére, hogy a cseh-, a morvaországi és a sziléziai fatemplomok csaknem azonosak a lengyelországi és az északnyugat-szlovákiai fatemplomokkal, részleteikben különbözőek - az egyes régiók jellegének megfelelően. A templomok mellett a faépítészet szerves részei voltak a haranglábak.

Az idők folyamán az eredetileg nagyszámú közép-európai szakrális faépületeknek mára csak a töredéke maradt fenn, ezeket Közép-Európa legértékesebb kulturális öröksége közé sorolhatjuk.

Az időszaki fotókiállításnak a Múzeumfaluban a Gyulaházi Parókia épülete (a volt gyulaházi református paplak) ad helyet augusztus 31-ig, - amelyen a szlovákiai, csehországi, valamint lengyelországi egyházi faépítészet remekei mellett láthatók a szabolcsbákai, a vámosatyai, a zsurki és a pankaszi harangtornyok, valamint a tákosi temlom és harangtorony fotói is.
A vándorkiállítás képei szeptemberben Csehországban, októberben pedig Németországban várja a látogatókat.

(Rzso)



Forrás: www.indexkelet.hu