Vissza a címoldalra

2017. június. 23. Péntek - Zoltán
HÍRLAP FÓRUM FILMSZEMLE PROGRAMOK WEBKAMERA  
  Keresés
KÖZÉLET | HÍREK | KULTÚRA | SPORT | KÖRNYEZETÜNK | KÉKFÉNY | VÉLEMÉNY | TÉNYKÉP |
INTERJÚ | ISKOL@P | EU | INTERNET | PROGRAMOK | ÍRÓDIÁK |
 INTERJÚ
· Amikor a színész valódi hatalomhoz jut”
[2017.03.31.]
Beszélgetés A főfőnökről Martinkovics Mátéval, a darab vendégszínészével. Martinkovics Mátét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatóját a Móricz Zsigmond Színház főrendezője, Göttinger Pál kereste meg azzal a kérdéssel, hogy lenne-e kedve részt venni Lars von Trier A főfőnök című filmjének színházi adaptációjában.

· Helyszíni szemle, megjelent Sipos László új könyve
[2016.02.08.]
A napokban jelent meg az Örökségünk Könyvkiadó gondozásában dr. Sipos László legújabb kötete, Helyszíni szemle címmel. A kötetnek különös aktualitást ad, hogy a szerzőt – szakmai és tudományos tevékenysége elismeréseképpen - a köztársasági elnök a közelmúltban tüntette ki a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével.

· Templomok több tételben
[2015.10.21.]
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye műemlék-
templomai, harangtornyai, föltárt freskói és megkapó templombelsői sorakoznak a Forster-érmes Sipos László 55 színes fotografikáján, melyek a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban, 2015. október 21-én megnyílt kiállításon tekinthetők meg.


· Több mint három évtizedes helytállás
[2015.04.07.]
Magyarország Köztársasági Elnöke a belügyminiszter előterjesztésére idén márciusban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozatát adományozta Dányi Béla tű. ezredesnek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének.

· Egy fotográfussal az értékek nyomában
[2014.02.28.]
A Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság meghívására, Érték és mérték, avagy egy fotós-műemlékvédő az értékek nyomában címmel, Sipos László Forster-emlékérmes fotográfus lebilincselő előadását hallhatta a szépszámú érdeklődő csütörtök este a megyei könyvtár kamaratermében.

· Élet három földrészen
[2014.01.10.]
„Még csak pályám elején járok, de tapasztalataim már vannak: egyáltalán nem szabad formálisnak tekinteni az élethosszig tartó tanulás szlogenjét, s bátran kell váltani, ha szükséges” – összegzi véleményét Nagyné Bálint Anikó Nyíregyházáról származó üzletasszony.

· Egyszeri és megismételhetetlen élmény
[2011.11.14.]
Magyarország legszebb lírai hangú énekesnője, Szekeres Adrien igazi csemegével ajándékozza meg Nyíregyházát. A budapesti premierre már a bemutató előtt hetekkel elkelt minden jegy.

· Titkot rejtő műemlékek
[2011.09.20.]
Sipos László a közelmúltban vehette át a Forster Gyula-emlékérmet, az indoklás szerint a műemlékvédelem ügyét előmozdító, kiemelkedő publikációs tevékenységért.

· Nyíregyházán járt a mester
[2010.10.19.]
Párkai István 82 éves Kossuth-díjas karnaggyal, a magyar karvezető generációk mesterével a Nyíregyházi Cantemus Kórus „Maestro” kórusbérletének első koncertje előtt beszélgetett Szilágyi Szilárd.

· Munka, foci, család
[2009.06.07.]
Brekk Jánost választották a megyében az év vállalkozójának a kereskedelmi és iparkamara tagjai. A szakember a vállalkozása mellett irmert foci edző is, jelenleg a Szparinál dolgozik.

· Az év vállalkozója
[2009.06.05.]
Brekk Jánost választották a megyében az év vállalkozójának a kereskedelmi és iparkamara tagjai. A szakember a megbízható, korrekt, pontos, minőségi munkában látja a siker zálogát.

· Fejlesztés és takarékosság
[2009.05.18.]
Román István, a megyei közgyűlés új alelnöke szerint a szociális és a gyermekvédelmi területen különösen nehéz dolguk lesz. A gazdasági válság miatt több gyermek szorul állami gondoskodásra.

· Nem emlékműként akart visszajönni
[2008.10.04.]
Néhány évvel ezelőtt Kállósemjén Nagyközségért díj ezüst fokozatával tüntették ki. Úgy látja, a nyíregyházi kosárlabda jó irányba tart.

· Húszezer embert várnak a fesztiválra
[2008.08.29.]
Interjú rovatunkban ezúttal Demecser város polgármesterét, Kiss Gyulát faggattuk. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy telt a nyári szabadsága.

Húszezer embert várnak a fesztiválra - indexkelet.hu

Húszezer embert várnak a fesztiválra

2008.08.29.

Interjú rovatunkban ezúttal Demecser város polgármesterét, Kiss Gyulát faggattuk. Kíváncsiak voltunk arra, hogy telt a nyári szabadsága, és arra is, hogy miért kell gyógykezelésekre járnia. Emellett beavatta honlapunkat a Káposztás Fesztivál kulisszatitkaiba is.

- Hogyan telt polgármester úr a szabadsága, a nyara?
- Sok-sok munkával, de szerencsére belefért egy kis pihenés is. Három napot Erdélyben töltöttem a feleségemmel, ide minden évben visszajárok. Most a csodás Nagyszeben környékét barangoltuk be egy baráti társasággal. Tíz napot Hévizen voltam, ahol gyógykezelésen vettünk részt.

- Milyen kezelést kapott?
- Gerincsérvem van, így egy tíznapos kúráról tértem haza. Ilyenkor, a kezelés után néhány héttel érzem a jótékony hatását az iszapnak, nekem bevált. Harmadik éve rendszeresen visszatérek ide.

- Ne felejtsük el a hivatalt sem… Min dolgoztak egész nyáron?
- Pályázatok, beruházások előkészítésén fáradoztunk a kollégáimmal. Rengeteg ötletünk és tervünk van! Benyújtottunk egy integrált városközpont-fejlesztési projektet, de szeretnénk utakat is építtetni, hisz sok a nem portalanított út. Intézményeink korszerűsítését is szeretnénk megvalósítani, a járóbeteg-szakellátást megkönnyíteni, és az oktatás terén is vannak megvalósítandó feladatok. Mivel Demecser a Rétköz legmélyebb pontja, ezért a csatornarendezés és -tisztítás is ráfér a településünkre, pont tegnap volt ez ügyben egy bejárás.

- A legutóbbi pályázaton viszont nem nyertek…
- A Nagy Iskolafelújítási programban valóban nem voltunk a nyertesek között, de nem azért, mert hibás volt a pályázatunk. Forráshiány miatt utasították el, ezért újra be kell nyújtanunk. A többinél nyerési esélyeink vannak, melyről szeptember elején megszületik a döntés.

- A káposztás fesztivált idén ötödjére rendezik, s bár nem lehet tudni, hogy mennyi támogatást nyertek rá, színvonalasnak ígérkezik a program. Mi lesz a különlegessége ennek a mostani eseménynek?
- Az V. Káposztásnapok ebben az évben háromnapos lesz, szeptember 26-28. között kerül megrendezésre. Idén egy Guinesse-rekordot is fel szeretnénk állítani: csülkös-káposztás bablevesből 2500 adagot főzünk. Szoboszlai Gyula mesterszakás lesz segítségünkre ebben. Érdekesség, hogy a rekordot ő tartja, 2000 adaggal, amelyet Nyíregyházán állított fel.

- Ettől függetlenül is étel-italban dúskál majd a település…
- Kiemelten kezeljük a káposztával kapcsolatos ősi hagyományokat: a káposzta gyalulást, valamint a legyalult káposzta taposását is. A két nap alatt, a közel 100 főzőstandon különféle ételek készülnek, mind-mind káposzta hozzáadásával.

- Ha jól tudjuk, előadásban sem lesz hiány.
- Most két színpaddal és még több programmal várjuk az érdeklődőket. Lesz egy úgynevezett gyermekszínpad, de a reneszánsz udvar is sok meglepetést tartogat majd. Harci bemutatókkal és játékokkal készül a nyíregyházi egyesület és természetesen lesznek sztárfellépők is.

- Mi a legfrissebb „káposztás hír”?
- Pont a mai napon jelentkezett Szlovákiából egy negyvenfős csapat, így két újabb népdalkört látunk vendégül. A Kisdobronyiak mellett az erdélyi Parajdról is jönnek vendégek. A rendezvényünk előtti héten épp Erdélyben egy töltött káposzta fesztiválon veszünk részt.

- Egy őszinte választ kérnék zárásképp: nem unja még polgármester úr a sok káposztát?
- Ezt nem lehet megunni, nem véletlenül lett a város közkedvelt nemzeti eledele.

(poki)



Nyomtatható verzió
Küldés e-mailben

KÖZÉLET
· 2017-ben is átadják a Bolyai-díjat
· Szabolcsi volt kisgazda „harcostársak”, barátok, tisztelők is részt vettek Torgyán József temetésén
· Miniszterelnökség közleménye főigazgató kinevezéséről
· Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal sajtóközleménye
· Évet értékelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség
· Megyei megemlékezés a forradalom és szabadságharcra
· Tízmilliárdos oktatásfejlesztési projekt a gyerekekért
· Miniszteri elismerés
· Beszámolt a megyei rendőrfőkapitány
· Segítségnyújtás a szatmári településeknek
· A Holokauszt áldozataira emlékeznek
· Megyenapi ünnepség Beregdarócon
· Sajtóközlemény
· Nem alamizsnát, munkát követelnek!
· Segítő program
· Kormányablakok nyílnak megyeszerte
· Konferencia Nyíregyházán
· Nemzetközi együttműködés
· Családtámogatási ügyek intézése a Kormányhivataloknál
· Együttműködési megállapodás
· Kinevezték az új főkapitányt.
· Felmentették a főkapitányt!
· Városvédők tisztújító közgyűlése
· Civil szervezetekkel kapcsolatos tájékoztatás
· Megyei kormányhivatal közleménye
· Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása
· Változásbejegyzés 2015. március 15-ig!
· Mangol Csilla távozik a kórház éléről
· Sajtóközlemény

EU
· Euroscola-játék strasbourgi utazásért
· Meghirdették a 2016-os Európai Ifjúsági Károly-díjat
· Új üzemcsarnokból termelnek a vegyipari világpiacra
· Akadálymentes kapitányságok
· Épülhet az út Szaniszló felé
· Megújult a Nyírmadai Művelődési Ház
· Szolnokon vetélkedtek a szabolcsi diákcsapatok
· Uniós vetélkedő régiós döntőjében a záhonyi kollégisták
· Energetikai felújítás az ibrányi iskolában
· Szakmai gyakorlat Spanyolországban
· Uniós vetélkedő középiskolásoknak
· Brüsszeli források a régió fejlődéséért
· Nyíregyháza üdvözletét küldi
· Uniós támogatásból egészségprogram
· Uniós támogatás a történelmi emlékek gyűjtésére
· Megújul Nyírmada központja
· Uniós támogatás a kótaji idősek otthonának

INTERJÚ
· Amikor a színész valódi hatalomhoz jut”
· Helyszíni szemle, megjelent Sipos László új könyve
· Templomok több tételben
· Több mint három évtizedes helytállás
· Egy fotográfussal az értékek nyomában
· Élet három földrészen
· Egyszeri és megismételhetetlen élmény
· Titkot rejtő műemlékek
· Nyíregyházán járt a mester
· Munka, foci, család
· Az év vállalkozója
· Fejlesztés és takarékosság
· Nem emlékműként akart visszajönni
· Húszezer embert várnak a fesztiválra

TÉNYKÉP
· Veronai buszbaleset: További részleteket osztott meg a busztársaság cégvezetője
· Előzzük meg a kihűlés miatti tragédiákat!
· Kamarai törvény módosítása
· 2011-ben történt IV.
· 2011-ben történt III.
· 2011-ben történt II.
· 2011-ben történt I.
· Zsebtolvajok, házalók célpontjai vagyunk!
· Mit kell tudni az ingatlan végrehajtásról?
· Részletfizetés a végrehajtási eljárásban!
· Előzzük meg a kihűléseket!

VÉLEMÉNY
Az itt közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Ha valamelyik felkeltette érdeklődését, várjuk hozzászólását a http://forum.szabolcs.net címen.Ha más témáról van véleménye, küldje el az info@szabolcs.net cimre.
· Nem pánikot keltenek a rákbetegek, hanem élni akarnak
· Ha elveszik a gyógyszerünket, hamarabb kell meghalnunk!
· Antifasiszta demonstráció – tüntetés a Jobbik ellen
· Roma összefogás(?)
· Olcsó húsnak híg a leve
· Vámmustra
· Az olimpia margójára

SPORT
· Szabolcsi tűzoltók focistái aranyat érnek!
· Dobogós helyen végeztek megyénk sportolói az Országos Atlétikai Döntőn
· Jótékonyság Nyíregyházán: licitáljon, hogy segíthessen a Down-szindrómás gyerekeken!
· Sportos hétvégén van túl a MARSO Kft.
· A győri focista gyerekek utazhatnak Amerikába!
· Határon átnyúló rendészeti-kistérségi, kispályás labdarúgó torna Nyírbogáton
· Volt eredményesebb hétvége is!
· PRAY&RUN – Futózarándoklat Máriapócson
· Extrém futóverseny először Nyíregyházán!
· Bozsikos hétvégi mérkőzéseredmények
· Június 3-án Streerball Nyíregyházán a Kossuth téren
· Egyedül Magyarországról!
· Nyíregyháza csapata nyerte a megyei focit
· Gyermeknapi sportnap a Városi Stadionban
· Több dobogós helyezést is elért Szabolcs megye az országos atlétikai versenyen
· Bozsikos labdarúgó eredmények a hétvégén
· A Bozsik Akadémia Nyíregyháza csapata nyerte a Danone Focikupa debreceni elődöntőjét
· Kezdetét vette Nyíregyházán az Országos Atlétikai Diákolimpia Döntő
· Labdarúgó utánpótlás mérkőzések
· Országos Atlétika Diákolimpia döntő és tehetségkutató verseny Nyíregyházán
· Győzelem a Szekér László Emléktornán
· Megszerezte a 27. bajnoki címét a Nyíregyházi Sportcentrum Ülőröplabda csapata
· Bronzérem a Mini Kupáról
· Több mint ezer gyermek focizik azért, hogy Magyarországot képviselhesse Amerikában
· Hatházi Dóra Pozsonyban
· Ülőröplabda Magyar Bajnoki Döntő Nyíregyházán
· Fölényesen nyert a listavezető U12-es csapat
· III. Electrolux Nyíregyháza Félmaraton és Családi Futóverseny
· Helebrandt Máté megvédte a bajnoki címét!
· Továbbra is élen az U19
· Cél a bajnoki cím megvédése

KÖRNYEZETÜNK
· Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron
· 5+1 működő szülői intelem fesztiválokra
· Mit reggelizzünk… és mit ne?
· Van miért várniuk a következő tanévet!
· Itt a nyári szünet: 3+1 tipp az okos időbeosztáshoz
· Milliárdok a Nyíregyházi Állatpark fejlesztésére
· Június 18: Apák Napja
· Valósítsa meg közösségépítő ötleteit!
· Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2017_2018-as tanév felvételi tájékoztató
· Ideiglenes forgalomkorlátozások Nyíregyházán
· Tanácsok zseblopások megelőzésére
· A digitális eszközök használatának veszélyeire hívták fel a figyelmet
· Ne dőljenek be a telefonos csalóknak!
· Biciklis nemzet a magyar
· Kibővült kedvezményekkel megkezdődött a tagdíjbevallás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál
· Közel hatvan csapat, több száz versenyző állt rajthoz Geszteréden
· meddigmehet.hu: neked mi az, ami már nem fér bele?
· Öt dolog, amit rosszul, vagy egyáltalán nem tudunk a sörről
· Futóversennyel kezdődött a Pünkösd a Baktai-erdőben
· Nyaraláskor félünk leginkább a betöréstől
· E.ON: milliárdos fejlesztések megyénkben
· Elismerés a kategória győzteseknek
· Évtizednyi fájdalom, szégyen és elszigetelődés
· Hamarosan kicsengetnek! Íme, a vakáció táboros újdonságai, trendjei!
· Átadták a helikopter-leszállót (Heliport) a kórház tetején
· Fókuszban a vagyonbiztonság
· Szúnyogírtás
· Sikeres évadot zárt a Móricz Zsigmond Színház
· Az ország egyik legjobb helyi hírműsorát a Nyíregyházi Televízió készíti

KÉKFÉNY
· Börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki idős személyeket károsított meg
· Börtönbüntetésre ítélték a vagyonkezelő cég vezetőjét és társait
· Visszaszökött Ukrajnába a kábítószercsempész
· Lezárt ügy: Rendőrnek adta ki magát
· Hét év fegyházbüntetést szabtak ki a rablóval szemben
· Három és fél év börtönbüntetésre ítélték a halálos balesetet okozó férfit!
· Segítségnyújtás elmulasztása miatt keressük a sofőrt
· Alkalmi ismerőseiket rabolták ki
· Elítélték azt a férfit, aki elsodorta a babakocsit terepjárójával
· 30 millió forint értékű cigit őriztek!
· Huszonegy év fegyházbüntetés kábítószer-kereskedelem miatt!
· Gyermekével együtt menekült a körözött orgazda
· Lopás miatt keressük
· Letartóztatták a gyermekkorút futtató férfit
· Börtönbüntetés rablási kísérletért
· Tonna számra lopták a fémet
· A vasútállomáson raboltak Nyírmihálydiban
· Letartóztatták a férfit, aki felgyújtotta volt élettársa házát
· Vádemelés a tímári rabló ellen
· Előzetesben a tiszaszentmártoni rablók
· Letartóztatták az örökösföldi kábítószer-kereskedőt
· Börtönbe kerülnek a dombrádi zsarolók
· Tíz év fegyházat kapott a kábítószerrel kereskedő
· Bíróság elé állították a családját éjszaka háborgató férfit
· Vádemelés emberölés miatt
· Letartóztatták az iraki embercsempészt a Mátészalkai Járásbíróságon
· Elfogták a nyíregyházi kerékpártolvajokat
· Hűtlen kezelés miatt ítélték el az egészségügyi intézményvezetőt
· Néhány percen belül elfogták az utcai rablót

HÍREK
· Holdvilágos éjszakát ígér a színház igazgatója!
· Tűzesetek, karambol
· Életmentő eszközök a kormányablakokban
· Új, megbízott ügyvezető a Városüzemeltetésnél
· Új értékek!
· Ideiglenes forgalomkorlátozások Nyíregyházán
· Ideiglenes forgalomkorlátozás Ibrány térségében
· „FÓKUSZBAN A BÍRÓSÁG” című fotópályázat
· Őshonos szőlőből főzték az év pálinkáját
· Általános tűzgyújtási tilalom!
· Komplex gyakorlat Tiszavasváriban
· „SuliMoped” tanévzáró Tiszavasváriban
· Baleset-megelőzés és toborzás
· Traktor ütközött személygépkocsikkal!
· Hatalmas szabadtéri táncházzal ünnepel a jubileumi Nemzeti Vágta
· Sziréna próba - Lakossági Tájékoztatás
· A Sóstói Piac minden szerdán és szombaton várja a vásárlókat.
· Hőségriadó: házi kedvenceinket is hőguta fenyegeti - állatvédelem
· Együttműködési megállapodás a büntetés-végrehajtási intézettel
· Júliustól lép hatályba az új jövedéki törvény
· Az ütközéstől ketté tört a villanyoszlop!
· Két lakóház kéményébe is villám csapott
· Támogatás a rászoruló hallgatóknak
· Szombattól közvetlenül juthatunk el a Balatonhoz vonattal
· Kezdődik a nyári vakáció!
· Bicaj-ricsaj döntő Nyíregyházán
· Forgalomkorlátozás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
· Hivatásos és létesítményi tűzoltók közösen gyakoroltak
· Nyilvánosság tájékoztatása a fürdővizek listájának megállapítására, felülvizsgálatára és frissítésére vonatkozóan

ISKOL@P
· Színházi nevelés a záhonyi középiskolában
· Tavaszi HíD-járaton a záhonyi kollégisták
· Február 24-én éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

KULTÚRA
· Megkezdődött a bérletezés időszaka a Móricz Zsigmond Színházban
· Néptáncvízióval emlékeztek az 56-os hősökre
· Nyíregyházi szerzők az év ifjúsági író között
· 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozathoz június 8-12.
· Több száz gyermek táncolt a Pulyabálon
· Száz éve született Szörényi Éva, a magyar színháztörténet nagyasszonya
· „Szín és vonal”, valamint „föld és tűz” egyszerre a nyírbátori múzeumban
· Az eltűnt IDŐ nyomában - Sipos László fotográfussal
· Sikeres drámás műhelyek
· Országos diákszínjátszó fesztivált rendeztek Nyíregyházán
· Bécsi művész – nyíregyházi kiállítótermekben
· Vakondok 4 filmbemutató Nyíregyházán
· Kihirdették a versenyprogramot
· Egy római férfi Nyíregyházán
· A Főfőnököt mutatják be a „bolondozás napján”
· Kodály ünnep a Cantemus Kórussal
· Néptáncantológia a Budapesti Operettszínházban
· Indul a II. Nemzeti VERSeny
· A hónap műtárgya: borotvatartó
· Balett, néptánc, moderntánc – egyetemi diplomával
· Középiskolások zenei versenye
· A hónap műtárgya: Jékey Ferenc kitüntetései
· A Magyar Kultúra napja Nyírbogáton
· Kölcsey vers- és prózamondó verseny a Móricz Zsigmond Könyvtárban
· Három napos Táncfarsang egyetlen videóban
· 2017-ben is lendületben a Móricz Zsigmond Színház
· Irodalmi Dominó a MŰvészben
· Tíz színész egy plakáton – Függöny, fel! hamarosan!
· Göttinger Pál a Móricz Zsigmond Színház új főrendezője

INTERNET
· Terjed a helyfüggetlen e-mailezés
· Strukturált intézményrendszer az egészségügyben

HIRDETÉS


Add to Google
Főszerkesztő: Halász Csaba kiadja a SzabolcsNet Bt.
Impresszum | Hirdetési árak

Médiatámogatónk:
zahnarzt ungarn dentist hungary
zahnarzt implantat ungarn dentist implant hungary
Partnerek:
http://www.items.hu/ web directory A magyar linkjegyzék Magyar Honlap Linkek LinkBank