Vissza a címoldalra

2017. június. 23. Péntek - Zoltán
HÍRLAP FÓRUM FILMSZEMLE PROGRAMOK WEBKAMERA  
  Keresés
KÖZÉLET | HÍREK | KULTÚRA | SPORT | KÖRNYEZETÜNK | KÉKFÉNY | VÉLEMÉNY | TÉNYKÉP |
INTERJÚ | ISKOL@P | EU | INTERNET | PROGRAMOK | ÍRÓDIÁK |
 INTERJÚ
· Amikor a színész valódi hatalomhoz jut”
[2017.03.31.]
Beszélgetés A főfőnökről Martinkovics Mátéval, a darab vendégszínészével. Martinkovics Mátét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatóját a Móricz Zsigmond Színház főrendezője, Göttinger Pál kereste meg azzal a kérdéssel, hogy lenne-e kedve részt venni Lars von Trier A főfőnök című filmjének színházi adaptációjában.

· Helyszíni szemle, megjelent Sipos László új könyve
[2016.02.08.]
A napokban jelent meg az Örökségünk Könyvkiadó gondozásában dr. Sipos László legújabb kötete, Helyszíni szemle címmel. A kötetnek különös aktualitást ad, hogy a szerzőt – szakmai és tudományos tevékenysége elismeréseképpen - a köztársasági elnök a közelmúltban tüntette ki a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével.

· Templomok több tételben
[2015.10.21.]
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye műemlék-
templomai, harangtornyai, föltárt freskói és megkapó templombelsői sorakoznak a Forster-érmes Sipos László 55 színes fotografikáján, melyek a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban, 2015. október 21-én megnyílt kiállításon tekinthetők meg.


· Több mint három évtizedes helytállás
[2015.04.07.]
Magyarország Köztársasági Elnöke a belügyminiszter előterjesztésére idén márciusban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozatát adományozta Dányi Béla tű. ezredesnek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének.

· Egy fotográfussal az értékek nyomában
[2014.02.28.]
A Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság meghívására, Érték és mérték, avagy egy fotós-műemlékvédő az értékek nyomában címmel, Sipos László Forster-emlékérmes fotográfus lebilincselő előadását hallhatta a szépszámú érdeklődő csütörtök este a megyei könyvtár kamaratermében.

· Élet három földrészen
[2014.01.10.]
„Még csak pályám elején járok, de tapasztalataim már vannak: egyáltalán nem szabad formálisnak tekinteni az élethosszig tartó tanulás szlogenjét, s bátran kell váltani, ha szükséges” – összegzi véleményét Nagyné Bálint Anikó Nyíregyházáról származó üzletasszony.

· Egyszeri és megismételhetetlen élmény
[2011.11.14.]
Magyarország legszebb lírai hangú énekesnője, Szekeres Adrien igazi csemegével ajándékozza meg Nyíregyházát. A budapesti premierre már a bemutató előtt hetekkel elkelt minden jegy.

· Titkot rejtő műemlékek
[2011.09.20.]
Sipos László a közelmúltban vehette át a Forster Gyula-emlékérmet, az indoklás szerint a műemlékvédelem ügyét előmozdító, kiemelkedő publikációs tevékenységért.

· Nyíregyházán járt a mester
[2010.10.19.]
Párkai István 82 éves Kossuth-díjas karnaggyal, a magyar karvezető generációk mesterével a Nyíregyházi Cantemus Kórus „Maestro” kórusbérletének első koncertje előtt beszélgetett Szilágyi Szilárd.

· Munka, foci, család
[2009.06.07.]
Brekk Jánost választották a megyében az év vállalkozójának a kereskedelmi és iparkamara tagjai. A szakember a vállalkozása mellett irmert foci edző is, jelenleg a Szparinál dolgozik.

· Az év vállalkozója
[2009.06.05.]
Brekk Jánost választották a megyében az év vállalkozójának a kereskedelmi és iparkamara tagjai. A szakember a megbízható, korrekt, pontos, minőségi munkában látja a siker zálogát.

· Fejlesztés és takarékosság
[2009.05.18.]
Román István, a megyei közgyűlés új alelnöke szerint a szociális és a gyermekvédelmi területen különösen nehéz dolguk lesz. A gazdasági válság miatt több gyermek szorul állami gondoskodásra.

· Nem emlékműként akart visszajönni
[2008.10.04.]
Néhány évvel ezelőtt Kállósemjén Nagyközségért díj ezüst fokozatával tüntették ki. Úgy látja, a nyíregyházi kosárlabda jó irányba tart.

· Húszezer embert várnak a fesztiválra
[2008.08.29.]
Interjú rovatunkban ezúttal Demecser város polgármesterét, Kiss Gyulát faggattuk. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy telt a nyári szabadsága.

Nem emlékműként akart visszajönni - indexkelet.hu

Nem emlékműként akart visszajönni

2008.10.04.

Néhány évvel ezelőtt Kállósemjén Nagyközségért díj ezüst fokozatával tüntették ki. Úgy látja, a nyíregyházi kosárlabda jó irányba tart. Most még játékosként, később a csapat egyik vezetőjeként akar ezért minél többet tenni.

Nem csak arra a legbüszkébb a pályafutásából, hogy négyszeres magyar bajnok, kétszeres magyar kupa győztes, hanem hogy a magyar kosárlabda válogatott tagjaként (149-szeres válogatott center) játszott az Európa-bajnokságon. A Marso-Vagép NYKK csapatkapitányával, Sitku Ernővel a kezdetekről, a nyíregyházi és a magyar kosárlabdázás jövőjéről is beszélgettünk.

- Mit jelent számodra Kállósemjén? Jársz még haza?
- A szüleim még most is ott laknak. Az volt az otthonom. A gyerekkoromból minden emlék oda köt. Ott jártam iskolába, templomba, hittanoktatásra.

- Hogy jött a kosárlabda?
- Már ott is sportoltam, de akkor a kézilabda volt a favorizált sportág. Nem volt ellenemre, szerettem azt is. Aztán elkerültem Nagykállóba gimnáziumba, ott viszont a testnevelő tanár már a kosárlabdát részesítette előnybe. Igazából a kosárlabdára már készültem az általános iskola alatt is. Jobban tetszett, mint a kézilabda, és örültem, hogy a Korányiban van erre lehetőség. Rögtön a beirtakozásnál jeleztem, hogy szeretnék majd ezzel foglalkozni. Akkor még nem voltam extrán magas. Olyan 180 egynéhány centis voltam 14 évesen, ami nem jelentette, hogy kicsinek számítottam, de már a kállósemjéni osztályban is volt tőlem magasabb. Két év alatt 202 centi lettem, és akkor már egyértelmű volt, nem hagyom abba a kosárlabdázást.

- Azon kívül, hogy teszett neked, hamar kiderült, hogy tehetséges is vagy?
- 1988-ban Papp László hozott el a főiskolára, ahol Máté tanár úr nézett meg, hogy érdemes-e velem foglalkozni egyáltalán. Azt mondta, járhatok a tanárképzőre.

- A szüleid, hogy fogadták a sport iránti elkötelezettségedet?
- Ők nem a sportot részesítették igazán előnybe, de ez érhető is, hiszen számukra nem a sport jelentette azt az értékrendet, ami igazából az elképzeléseikben szerepelt. Ők azt szerették volna, hogy tanuljak minél többet.

- Mikor vált számodra egyértelművé, hogy nem civil pályát választasz?
- Furcsa dolog ez. Mindig hallani, hogy ki mennyit küzdött, dolgozott érte... Minden olyan simán ment egy ideig, természetesen lépkedtem felfelé a kosárlabda ranglértáján. Az érettségi után matek-földrajz szakra jelentkeztem először, de nem vettek fel és egy évet a Nemzeti Bankban dolgoztam. Felkerültünk az NB II-ből az NB I/B-be, ettől a ponttól vált biztossá, hogy nem megyek más irányba. Bekerültem a főiskolára földrajz-testnevelés szakra, ezzel még egyértelműbb lett. Elég sokára, már a honvédos időszakban éreztem azt, hogy ez mennyire megeröltető... Addig csak dolgozgattam és sikerültek a dolgok. Amikor a Honvédhoz kerültem és megnyertük a bajnokságot, akkor jöttem rá, ezt megtartani sokkal nehezebb lesz. Még többet kellett érte dolgozni, keménnyé vált... Ez is úgy van, mint nagyon sok mindenben a fejlődés során. A nulláról 80-90 százalékig eljutni nem nagy dolog, viszont innen feljutni 95-re, az már nagyon komoly, 96-ra pedig még keményebb.

- Meglepett, amikor a Budapesti Honvédhoz hívtak?
- Anyira nem. Előtte már Rátonyi Tamás folyamatosan itt kopogtatott az ajtómnál, sőt még a szüleimnél is voltak Kállósemjénbe... Ez már nem az első volt, hogy el akart vinni. Meghívtak a junior válogatottba 1992 nyarán, és már akkor mondták, menjek el a Tungsramba. Távolinak tűnt még akkor, hogy az ország egyik vezető csapatához igazoljak.

- Megtiszteltetés volt, hogy behívtak a válogatottba?
- Kállósemjén mégis csak egy kis falu. Más ilyen viszonylatból a válogatottságra tekinteni, mint most. Akkor és most is úgy gondolom, nagy dolog válogatottnak lenni. Megtiszteltetés. Kár, hogy ezt nem mindenki gondolja így, mert akkor még előbbre lehetnénk. Ha egy picit magabiztosabb lettem volna- akkor tovább is eljuthattam volna. Több külföldi ajánlat mellett engem mindig visszatartott az, hogy az csak szépen néz ki. Szép, hogy valaki külföldön játszik, de amellett (edzés, mérkőzések, nemzetközi találkozók) egy család nem nagyon fér bele.

- Alig egy évvel azután, hogy elbúcsúztál a felnőtt válogatottól elsőként, azonnal mondtál igent a szövetségi kapitánynak, hogy megyek és segítek, harcolok azért, hogy a magyar kosárlabda ismét Európa-bajnokságon szerepelhessen. Sokan viszont nem kértek a címeres mezből... Pedig nem sok hiányzott a cél eléréséhez.
- Úgy gondolom, azok a játékosok, akik most nemet mondtak, nagyon sokat köszönhetnek a válogatottnak. Amikor 1999-ben mentünk az Európa-bajnokságra, senki nem akarta lemondani a válogatottságot, mindenki ott akart lenni. Most viszont bajban volt a kosárlabda, nekik is kellett volna segíteniük. Biztos vagyok abban, hogy 2-3 játékos ottlétével simán tudtuk volna nyerni a hazai finn mérkőzést. Most nem a selejtezőre készülnénk, hanem hogy arra az egy helyre odaérhessünk. Nem érnénk oda, mert nem állunk olyan jól, de nem a kiesés ellen küzdenénk, egy év alatt építhetnénk egy csapatot. Most pánikban kell lennünk, hogy ne essünk ki az A divízióból.

- A férfi kosárlabda mélyrepüléséhez véleményed szerint mi vezetett?
- A légiósok létszámának felemelése mindenképp belejátszott. Rossz irány volt, hogy egy időben öt légiós is játszott. Rossz irány volt az is, hogy a magyar klubok kivonultak a nemzetközi kupákból. A magyar játékosok egyre kevesebb szerepet kaptak a saját klubjaikban is, odakerültek a válogatottba játéktapasztalat, rutin nélkül, a teher alatt nem tudtak jól teljesíteni. És szép lassan mentünk lefelé. Ha kimaradunk az európai kosárlabdából, még lejjebb fogunk menni, ha nem veszünk részt a nemzetközi kupákban, az is egyenes út lefelé. Ezekre a nemzetközi megmérettetésekre szükség van, és ha ezt nem látják be, akkor nem is akarják, hogy a magyar kosárlabda jobb legyen.

- Soha nem is hiányzott, hogy más ország bajnokságában is megmutasd magad?
- Amikor megnyílt a lehetőség és 2000 körül már könnyebben lehetett külföldre menni, akkor megszületett a fiam, majd három évvel később a lányom. Szerencsére abban az időben már itthon is megbecsültek, így nem volt annyira a szemem előtt, hogy külföldre menjek. Emellett válogatott játékosként, a klubcsapatommal is elég sok nemzetközi mérkőzést játszottam, annyira nem éreztem bezárva magam. Annyi légiós van már a mi bajnokságunkban, hogy a saját posztomon magyar játékossal szinte nem is küzdök. Majdnem olyan, mintha külföldön játszanék.

- Játszottál Szolnokon, Pakson, Debrecenben, újra Pakson, majd hazajöttél. Sokakat meglepett, hogy egy bajnokcsapatot hagytál ott Nyíregyházáért.
- Nagy bátorság kellett hozzá. Megnyertük a bajnokságot, a kupát. A vezetőség úgy gondolta, nem lesz gond a játékosokkal, mert mindenre hajlandóak voltak, hogy egybe tartsák a csapatot. Kérdezték, hogy hogyan gondolom, én pedig azt mondtam, nem szeretnék maradni. Meglepődtek. Minden játékos arról álmodozik, hogy ő mondhassa el, mit szeretne, és az lesz. A fiamat nagyon megviselte, hogy egyszer ebben a városban éltünk, aztán egy másikban. Családcentrkius vagyok, a feleségemmel mindig úgy gondoltuk, itt fogunk élni. Úgy szerettem volna visszajönni, hogy ne emlékműként érkezzek meg, hanem ebben a városban is tudjak tenni valamit játékosként a kosárlabdapályán.

- Mennyire megszokott az Magyarországon, hogy egy játékos úgy kössön szerződést a klubjával, hogy abban később tulajdonos legyen?
- Nem tudom, megszokott vagy sem. Itt az anyagiakban kevesebbért jöttem, mint amit Pakson kerestem. Mindenképp szerettem volna valami biztosítékot arra, hogy az aktív pályafutás után is dolgozhassak valahol, és a kosárlabdában maradhassak. Ha befejezem, akkor szeretnék a csapat ügyvezetője lenni. Akkorra a csapat még erősebb lesz, még nagyobb, s kell majd még egy ember ahhoz, hogy még jobban tudjuk vezetni a klubot.

- Fontos számodra mások, például a drukkerek véleménye?
- Fontos, örülök nekik, meghallgatom, ha olyan, el is gondolkodom rajta, de nem ezek irányítanak. "Ha nyersz, soha nem vagy olyan jó, mint amilyennek gondolod magad, de ha veszítessz, akkor sem vagy olyan rossz, mint amilyennek gondolod magad." Ez egy amrikai edző mondása.

- Mire lesz képes a megújult nyíregyházi csapat?
- Úgy látom, jó munkát végzünk, jól csináljuk a dolgainkat. Meg kell nézni néhány fordulót, hogy a többiek mennyit erősödtek, a mieink hogyan tudnak beilleszkedni a magyar bajnokságba. Természetes cél, hogy minimálisan ott legyünk a nyolc között, de inkább előrébb.

- Meddig még? Mennyi van még benned?
- Ezt a szezont mindenképpen szeretném végigjátszani, úgy érzem, nem vagyok rossz állapotban. Aztán majd meglátjuk. Azt szeretném, ha még a játékos pályafutásom alatt tudnánk valami jót csinálni a csapattal. Ez nem jelenti azt, hogy meg kell nyerni valamit, de egy kupa négybe kerülés az nekünk olyan lenne, mint egy nagyobb múlttal rendelkező csapatnak megnyerni. Valami jó dolgot szeretnék elérni játékosként, aztán pedig egy sikeres csapat vezetésében dolgozni.

bm



Nyomtatható verzió
Küldés e-mailben

KÖZÉLET
· 2017-ben is átadják a Bolyai-díjat
· Szabolcsi volt kisgazda „harcostársak”, barátok, tisztelők is részt vettek Torgyán József temetésén
· Miniszterelnökség közleménye főigazgató kinevezéséről
· Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal sajtóközleménye
· Évet értékelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség
· Megyei megemlékezés a forradalom és szabadságharcra
· Tízmilliárdos oktatásfejlesztési projekt a gyerekekért
· Miniszteri elismerés
· Beszámolt a megyei rendőrfőkapitány
· Segítségnyújtás a szatmári településeknek
· A Holokauszt áldozataira emlékeznek
· Megyenapi ünnepség Beregdarócon
· Sajtóközlemény
· Nem alamizsnát, munkát követelnek!
· Segítő program
· Kormányablakok nyílnak megyeszerte
· Konferencia Nyíregyházán
· Nemzetközi együttműködés
· Családtámogatási ügyek intézése a Kormányhivataloknál
· Együttműködési megállapodás
· Kinevezték az új főkapitányt.
· Felmentették a főkapitányt!
· Városvédők tisztújító közgyűlése
· Civil szervezetekkel kapcsolatos tájékoztatás
· Megyei kormányhivatal közleménye
· Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása
· Változásbejegyzés 2015. március 15-ig!
· Mangol Csilla távozik a kórház éléről
· Sajtóközlemény

EU
· Euroscola-játék strasbourgi utazásért
· Meghirdették a 2016-os Európai Ifjúsági Károly-díjat
· Új üzemcsarnokból termelnek a vegyipari világpiacra
· Akadálymentes kapitányságok
· Épülhet az út Szaniszló felé
· Megújult a Nyírmadai Művelődési Ház
· Szolnokon vetélkedtek a szabolcsi diákcsapatok
· Uniós vetélkedő régiós döntőjében a záhonyi kollégisták
· Energetikai felújítás az ibrányi iskolában
· Szakmai gyakorlat Spanyolországban
· Uniós vetélkedő középiskolásoknak
· Brüsszeli források a régió fejlődéséért
· Nyíregyháza üdvözletét küldi
· Uniós támogatásból egészségprogram
· Uniós támogatás a történelmi emlékek gyűjtésére
· Megújul Nyírmada központja
· Uniós támogatás a kótaji idősek otthonának

INTERJÚ
· Amikor a színész valódi hatalomhoz jut”
· Helyszíni szemle, megjelent Sipos László új könyve
· Templomok több tételben
· Több mint három évtizedes helytállás
· Egy fotográfussal az értékek nyomában
· Élet három földrészen
· Egyszeri és megismételhetetlen élmény
· Titkot rejtő műemlékek
· Nyíregyházán járt a mester
· Munka, foci, család
· Az év vállalkozója
· Fejlesztés és takarékosság
· Nem emlékműként akart visszajönni
· Húszezer embert várnak a fesztiválra

TÉNYKÉP
· Veronai buszbaleset: További részleteket osztott meg a busztársaság cégvezetője
· Előzzük meg a kihűlés miatti tragédiákat!
· Kamarai törvény módosítása
· 2011-ben történt IV.
· 2011-ben történt III.
· 2011-ben történt II.
· 2011-ben történt I.
· Zsebtolvajok, házalók célpontjai vagyunk!
· Mit kell tudni az ingatlan végrehajtásról?
· Részletfizetés a végrehajtási eljárásban!
· Előzzük meg a kihűléseket!

VÉLEMÉNY
Az itt közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Ha valamelyik felkeltette érdeklődését, várjuk hozzászólását a http://forum.szabolcs.net címen.Ha más témáról van véleménye, küldje el az info@szabolcs.net cimre.
· Nem pánikot keltenek a rákbetegek, hanem élni akarnak
· Ha elveszik a gyógyszerünket, hamarabb kell meghalnunk!
· Antifasiszta demonstráció – tüntetés a Jobbik ellen
· Roma összefogás(?)
· Olcsó húsnak híg a leve
· Vámmustra
· Az olimpia margójára

SPORT
· Szabolcsi tűzoltók focistái aranyat érnek!
· Dobogós helyen végeztek megyénk sportolói az Országos Atlétikai Döntőn
· Jótékonyság Nyíregyházán: licitáljon, hogy segíthessen a Down-szindrómás gyerekeken!
· Sportos hétvégén van túl a MARSO Kft.
· A győri focista gyerekek utazhatnak Amerikába!
· Határon átnyúló rendészeti-kistérségi, kispályás labdarúgó torna Nyírbogáton
· Volt eredményesebb hétvége is!
· PRAY&RUN – Futózarándoklat Máriapócson
· Extrém futóverseny először Nyíregyházán!
· Bozsikos hétvégi mérkőzéseredmények
· Június 3-án Streerball Nyíregyházán a Kossuth téren
· Egyedül Magyarországról!
· Nyíregyháza csapata nyerte a megyei focit
· Gyermeknapi sportnap a Városi Stadionban
· Több dobogós helyezést is elért Szabolcs megye az országos atlétikai versenyen
· Bozsikos labdarúgó eredmények a hétvégén
· A Bozsik Akadémia Nyíregyháza csapata nyerte a Danone Focikupa debreceni elődöntőjét
· Kezdetét vette Nyíregyházán az Országos Atlétikai Diákolimpia Döntő
· Labdarúgó utánpótlás mérkőzések
· Országos Atlétika Diákolimpia döntő és tehetségkutató verseny Nyíregyházán
· Győzelem a Szekér László Emléktornán
· Megszerezte a 27. bajnoki címét a Nyíregyházi Sportcentrum Ülőröplabda csapata
· Bronzérem a Mini Kupáról
· Több mint ezer gyermek focizik azért, hogy Magyarországot képviselhesse Amerikában
· Hatházi Dóra Pozsonyban
· Ülőröplabda Magyar Bajnoki Döntő Nyíregyházán
· Fölényesen nyert a listavezető U12-es csapat
· III. Electrolux Nyíregyháza Félmaraton és Családi Futóverseny
· Helebrandt Máté megvédte a bajnoki címét!
· Továbbra is élen az U19
· Cél a bajnoki cím megvédése

KÖRNYEZETÜNK
· Mélyen a zsebébe nyúl a magyar szülő nyáron
· 5+1 működő szülői intelem fesztiválokra
· Mit reggelizzünk… és mit ne?
· Van miért várniuk a következő tanévet!
· Itt a nyári szünet: 3+1 tipp az okos időbeosztáshoz
· Milliárdok a Nyíregyházi Állatpark fejlesztésére
· Június 18: Apák Napja
· Valósítsa meg közösségépítő ötleteit!
· Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2017_2018-as tanév felvételi tájékoztató
· Ideiglenes forgalomkorlátozások Nyíregyházán
· Tanácsok zseblopások megelőzésére
· A digitális eszközök használatának veszélyeire hívták fel a figyelmet
· Ne dőljenek be a telefonos csalóknak!
· Biciklis nemzet a magyar
· Kibővült kedvezményekkel megkezdődött a tagdíjbevallás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál
· Közel hatvan csapat, több száz versenyző állt rajthoz Geszteréden
· meddigmehet.hu: neked mi az, ami már nem fér bele?
· Öt dolog, amit rosszul, vagy egyáltalán nem tudunk a sörről
· Futóversennyel kezdődött a Pünkösd a Baktai-erdőben
· Nyaraláskor félünk leginkább a betöréstől
· E.ON: milliárdos fejlesztések megyénkben
· Elismerés a kategória győzteseknek
· Évtizednyi fájdalom, szégyen és elszigetelődés
· Hamarosan kicsengetnek! Íme, a vakáció táboros újdonságai, trendjei!
· Átadták a helikopter-leszállót (Heliport) a kórház tetején
· Fókuszban a vagyonbiztonság
· Szúnyogírtás
· Sikeres évadot zárt a Móricz Zsigmond Színház
· Az ország egyik legjobb helyi hírműsorát a Nyíregyházi Televízió készíti

KÉKFÉNY
· Börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki idős személyeket károsított meg
· Börtönbüntetésre ítélték a vagyonkezelő cég vezetőjét és társait
· Visszaszökött Ukrajnába a kábítószercsempész
· Lezárt ügy: Rendőrnek adta ki magát
· Hét év fegyházbüntetést szabtak ki a rablóval szemben
· Három és fél év börtönbüntetésre ítélték a halálos balesetet okozó férfit!
· Segítségnyújtás elmulasztása miatt keressük a sofőrt
· Alkalmi ismerőseiket rabolták ki
· Elítélték azt a férfit, aki elsodorta a babakocsit terepjárójával
· 30 millió forint értékű cigit őriztek!
· Huszonegy év fegyházbüntetés kábítószer-kereskedelem miatt!
· Gyermekével együtt menekült a körözött orgazda
· Lopás miatt keressük
· Letartóztatták a gyermekkorút futtató férfit
· Börtönbüntetés rablási kísérletért
· Tonna számra lopták a fémet
· A vasútállomáson raboltak Nyírmihálydiban
· Letartóztatták a férfit, aki felgyújtotta volt élettársa házát
· Vádemelés a tímári rabló ellen
· Előzetesben a tiszaszentmártoni rablók
· Letartóztatták az örökösföldi kábítószer-kereskedőt
· Börtönbe kerülnek a dombrádi zsarolók
· Tíz év fegyházat kapott a kábítószerrel kereskedő
· Bíróság elé állították a családját éjszaka háborgató férfit
· Vádemelés emberölés miatt
· Letartóztatták az iraki embercsempészt a Mátészalkai Járásbíróságon
· Elfogták a nyíregyházi kerékpártolvajokat
· Hűtlen kezelés miatt ítélték el az egészségügyi intézményvezetőt
· Néhány percen belül elfogták az utcai rablót

HÍREK
· Holdvilágos éjszakát ígér a színház igazgatója!
· Tűzesetek, karambol
· Életmentő eszközök a kormányablakokban
· Új, megbízott ügyvezető a Városüzemeltetésnél
· Új értékek!
· Ideiglenes forgalomkorlátozások Nyíregyházán
· Ideiglenes forgalomkorlátozás Ibrány térségében
· „FÓKUSZBAN A BÍRÓSÁG” című fotópályázat
· Őshonos szőlőből főzték az év pálinkáját
· Általános tűzgyújtási tilalom!
· Komplex gyakorlat Tiszavasváriban
· „SuliMoped” tanévzáró Tiszavasváriban
· Baleset-megelőzés és toborzás
· Traktor ütközött személygépkocsikkal!
· Hatalmas szabadtéri táncházzal ünnepel a jubileumi Nemzeti Vágta
· Sziréna próba - Lakossági Tájékoztatás
· A Sóstói Piac minden szerdán és szombaton várja a vásárlókat.
· Hőségriadó: házi kedvenceinket is hőguta fenyegeti - állatvédelem
· Együttműködési megállapodás a büntetés-végrehajtási intézettel
· Júliustól lép hatályba az új jövedéki törvény
· Az ütközéstől ketté tört a villanyoszlop!
· Két lakóház kéményébe is villám csapott
· Támogatás a rászoruló hallgatóknak
· Szombattól közvetlenül juthatunk el a Balatonhoz vonattal
· Kezdődik a nyári vakáció!
· Bicaj-ricsaj döntő Nyíregyházán
· Forgalomkorlátozás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
· Hivatásos és létesítményi tűzoltók közösen gyakoroltak
· Nyilvánosság tájékoztatása a fürdővizek listájának megállapítására, felülvizsgálatára és frissítésére vonatkozóan

ISKOL@P
· Színházi nevelés a záhonyi középiskolában
· Tavaszi HíD-járaton a záhonyi kollégisták
· Február 24-én éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

KULTÚRA
· Megkezdődött a bérletezés időszaka a Móricz Zsigmond Színházban
· Néptáncvízióval emlékeztek az 56-os hősökre
· Nyíregyházi szerzők az év ifjúsági író között
· 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozathoz június 8-12.
· Több száz gyermek táncolt a Pulyabálon
· Száz éve született Szörényi Éva, a magyar színháztörténet nagyasszonya
· „Szín és vonal”, valamint „föld és tűz” egyszerre a nyírbátori múzeumban
· Az eltűnt IDŐ nyomában - Sipos László fotográfussal
· Sikeres drámás műhelyek
· Országos diákszínjátszó fesztivált rendeztek Nyíregyházán
· Bécsi művész – nyíregyházi kiállítótermekben
· Vakondok 4 filmbemutató Nyíregyházán
· Kihirdették a versenyprogramot
· Egy római férfi Nyíregyházán
· A Főfőnököt mutatják be a „bolondozás napján”
· Kodály ünnep a Cantemus Kórussal
· Néptáncantológia a Budapesti Operettszínházban
· Indul a II. Nemzeti VERSeny
· A hónap műtárgya: borotvatartó
· Balett, néptánc, moderntánc – egyetemi diplomával
· Középiskolások zenei versenye
· A hónap műtárgya: Jékey Ferenc kitüntetései
· A Magyar Kultúra napja Nyírbogáton
· Kölcsey vers- és prózamondó verseny a Móricz Zsigmond Könyvtárban
· Három napos Táncfarsang egyetlen videóban
· 2017-ben is lendületben a Móricz Zsigmond Színház
· Irodalmi Dominó a MŰvészben
· Tíz színész egy plakáton – Függöny, fel! hamarosan!
· Göttinger Pál a Móricz Zsigmond Színház új főrendezője

INTERNET
· Terjed a helyfüggetlen e-mailezés
· Strukturált intézményrendszer az egészségügyben

HIRDETÉS


Add to Google
Főszerkesztő: Halász Csaba kiadja a SzabolcsNet Bt.
Impresszum | Hirdetési árak

Médiatámogatónk:
zahnarzt ungarn dentist hungary
zahnarzt implantat ungarn dentist implant hungary
Partnerek:
http://www.items.hu/ web directory A magyar linkjegyzék Magyar Honlap Linkek LinkBank