Vissza a címoldalra

2017. április. 29. Szombat - Péter
HÍRLAP FÓRUM FILMSZEMLE PROGRAMOK WEBKAMERA  
  Keresés
KÖZÉLET | HÍREK | KULTÚRA | SPORT | KÖRNYEZETÜNK | KÉKFÉNY | VÉLEMÉNY | TÉNYKÉP |
INTERJÚ | ISKOL@P | EU | INTERNET | PROGRAMOK | ÍRÓDIÁK |
 INTERJÚ
· Amikor a színész valódi hatalomhoz jut”
[2017.03.31.]
Beszélgetés A főfőnökről Martinkovics Mátéval, a darab vendégszínészével. Martinkovics Mátét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatóját a Móricz Zsigmond Színház főrendezője, Göttinger Pál kereste meg azzal a kérdéssel, hogy lenne-e kedve részt venni Lars von Trier A főfőnök című filmjének színházi adaptációjában.

· Helyszíni szemle, megjelent Sipos László új könyve
[2016.02.08.]
A napokban jelent meg az Örökségünk Könyvkiadó gondozásában dr. Sipos László legújabb kötete, Helyszíni szemle címmel. A kötetnek különös aktualitást ad, hogy a szerzőt – szakmai és tudományos tevékenysége elismeréseképpen - a köztársasági elnök a közelmúltban tüntette ki a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével.

· Templomok több tételben
[2015.10.21.]
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye műemlék-
templomai, harangtornyai, föltárt freskói és megkapó templombelsői sorakoznak a Forster-érmes Sipos László 55 színes fotografikáján, melyek a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban, 2015. október 21-én megnyílt kiállításon tekinthetők meg.


· Több mint három évtizedes helytállás
[2015.04.07.]
Magyarország Köztársasági Elnöke a belügyminiszter előterjesztésére idén márciusban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozatát adományozta Dányi Béla tű. ezredesnek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének.

· Egy fotográfussal az értékek nyomában
[2014.02.28.]
A Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság meghívására, Érték és mérték, avagy egy fotós-műemlékvédő az értékek nyomában címmel, Sipos László Forster-emlékérmes fotográfus lebilincselő előadását hallhatta a szépszámú érdeklődő csütörtök este a megyei könyvtár kamaratermében.

· Élet három földrészen
[2014.01.10.]
„Még csak pályám elején járok, de tapasztalataim már vannak: egyáltalán nem szabad formálisnak tekinteni az élethosszig tartó tanulás szlogenjét, s bátran kell váltani, ha szükséges” – összegzi véleményét Nagyné Bálint Anikó Nyíregyházáról származó üzletasszony.

· Egyszeri és megismételhetetlen élmény
[2011.11.14.]
Magyarország legszebb lírai hangú énekesnője, Szekeres Adrien igazi csemegével ajándékozza meg Nyíregyházát. A budapesti premierre már a bemutató előtt hetekkel elkelt minden jegy.

· Titkot rejtő műemlékek
[2011.09.20.]
Sipos László a közelmúltban vehette át a Forster Gyula-emlékérmet, az indoklás szerint a műemlékvédelem ügyét előmozdító, kiemelkedő publikációs tevékenységért.

· Nyíregyházán járt a mester
[2010.10.19.]
Párkai István 82 éves Kossuth-díjas karnaggyal, a magyar karvezető generációk mesterével a Nyíregyházi Cantemus Kórus „Maestro” kórusbérletének első koncertje előtt beszélgetett Szilágyi Szilárd.

· Munka, foci, család
[2009.06.07.]
Brekk Jánost választották a megyében az év vállalkozójának a kereskedelmi és iparkamara tagjai. A szakember a vállalkozása mellett irmert foci edző is, jelenleg a Szparinál dolgozik.

· Az év vállalkozója
[2009.06.05.]
Brekk Jánost választották a megyében az év vállalkozójának a kereskedelmi és iparkamara tagjai. A szakember a megbízható, korrekt, pontos, minőségi munkában látja a siker zálogát.

· Fejlesztés és takarékosság
[2009.05.18.]
Román István, a megyei közgyűlés új alelnöke szerint a szociális és a gyermekvédelmi területen különösen nehéz dolguk lesz. A gazdasági válság miatt több gyermek szorul állami gondoskodásra.

· Nem emlékműként akart visszajönni
[2008.10.04.]
Néhány évvel ezelőtt Kállósemjén Nagyközségért díj ezüst fokozatával tüntették ki. Úgy látja, a nyíregyházi kosárlabda jó irányba tart.

· Húszezer embert várnak a fesztiválra
[2008.08.29.]
Interjú rovatunkban ezúttal Demecser város polgármesterét, Kiss Gyulát faggattuk. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy telt a nyári szabadsága.

Amikor a színész valódi hatalomhoz jut” - indexkelet.hu

Amikor a színész valódi hatalomhoz jut”

2017.03.31.

Beszélgetés A főfőnökről Martinkovics Mátéval, a darab vendégszínészével. Martinkovics Mátét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatóját a Móricz Zsigmond Színház főrendezője, Göttinger Pál kereste meg azzal a kérdéssel, hogy lenne-e kedve részt venni Lars von Trier A főfőnök című filmjének színházi adaptációjában.

Mint mondta, azonnal igennel felelt, mivel közel érzi magához ezt a sajátos skandináv, „fojtott” humort, amely „gyakran a kínos helyzeteken alapul”. Saját karaktere, Nalle is ilyen kellemetlen (a néző szempontjából persze inkább komikus) helyzeteken, traumákon esik át: miközben minden igyekezetével szeretné megmutatni tehetségét és felkészültségét, az ál-főfőnök egy-egy mondatával megsemmisítő erejű kritikát mér rá. Bár ettől teljesen összeroppan, a kollégák segítségével végül sikerül talpra állnia.
A fiatal színész szerint az előadás csúcspontja az, „amikor a Horváth László Attila által játszott munkanélküli színészben tudatosul, mekkora hatalomhoz jutott a játéknak köszönhetően, és egyik pillanatról a másikra felcserélődnek a szerepek. A valódi cégvezető teljesen kiszolgáltatottá válik – sorsa egy színművész kezébe kerül”.
Az eredeti film ismerete egyáltalán nem könnyítette meg a színészek dolgát, sőt: „azok a jelenetek, amelyeket a mozivásznon egy-egy vágásnak köszönhetően is képesek komikussá válni – teljesen máshogy működnek színpadon.”
Máté számára saját figurájában a legnagyobb kihívást a helyes arányok eltalálása jelentette, hogy a „kezdetben kissé zárkózott IT-zseni fokozatos megnyílása közben soha ne türemkedjen ki az egészből”. Szerencsére Koltai M. Gábor „mindvégig nyitott volt az ötletekre, partnerként tekintett a színészekre, s emiatt különösen nagy élmény volt vele együtt dolgozni”.


Móricz Zsigmond Színház



Nyomtatható verzió
Küldés e-mailben

KÖZÉLET
· 2017-ben is átadják a Bolyai-díjat
· Szabolcsi volt kisgazda „harcostársak”, barátok, tisztelők is részt vettek Torgyán József temetésén
· Miniszterelnökség közleménye főigazgató kinevezéséről
· Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal sajtóközleménye
· Évet értékelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség
· Megyei megemlékezés a forradalom és szabadságharcra
· Tízmilliárdos oktatásfejlesztési projekt a gyerekekért
· Miniszteri elismerés
· Beszámolt a megyei rendőrfőkapitány
· Segítségnyújtás a szatmári településeknek
· A Holokauszt áldozataira emlékeznek
· Megyenapi ünnepség Beregdarócon
· Sajtóközlemény
· Nem alamizsnát, munkát követelnek!
· Segítő program
· Kormányablakok nyílnak megyeszerte
· Konferencia Nyíregyházán
· Nemzetközi együttműködés
· Családtámogatási ügyek intézése a Kormányhivataloknál
· Együttműködési megállapodás
· Kinevezték az új főkapitányt.
· Felmentették a főkapitányt!
· Városvédők tisztújító közgyűlése
· Civil szervezetekkel kapcsolatos tájékoztatás
· Megyei kormányhivatal közleménye
· Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása
· Változásbejegyzés 2015. március 15-ig!
· Mangol Csilla távozik a kórház éléről
· Sajtóközlemény

EU
· Euroscola-játék strasbourgi utazásért
· Meghirdették a 2016-os Európai Ifjúsági Károly-díjat
· Új üzemcsarnokból termelnek a vegyipari világpiacra
· Akadálymentes kapitányságok
· Épülhet az út Szaniszló felé
· Megújult a Nyírmadai Művelődési Ház
· Szolnokon vetélkedtek a szabolcsi diákcsapatok
· Uniós vetélkedő régiós döntőjében a záhonyi kollégisták
· Energetikai felújítás az ibrányi iskolában
· Szakmai gyakorlat Spanyolországban
· Uniós vetélkedő középiskolásoknak
· Brüsszeli források a régió fejlődéséért
· Nyíregyháza üdvözletét küldi
· Uniós támogatásból egészségprogram
· Uniós támogatás a történelmi emlékek gyűjtésére
· Megújul Nyírmada központja
· Uniós támogatás a kótaji idősek otthonának

INTERJÚ
· Amikor a színész valódi hatalomhoz jut”
· Helyszíni szemle, megjelent Sipos László új könyve
· Templomok több tételben
· Több mint három évtizedes helytállás
· Egy fotográfussal az értékek nyomában
· Élet három földrészen
· Egyszeri és megismételhetetlen élmény
· Titkot rejtő műemlékek
· Nyíregyházán járt a mester
· Munka, foci, család
· Az év vállalkozója
· Fejlesztés és takarékosság
· Nem emlékműként akart visszajönni
· Húszezer embert várnak a fesztiválra

TÉNYKÉP
· Veronai buszbaleset: További részleteket osztott meg a busztársaság cégvezetője
· Előzzük meg a kihűlés miatti tragédiákat!
· Kamarai törvény módosítása
· 2011-ben történt IV.
· 2011-ben történt III.
· 2011-ben történt II.
· 2011-ben történt I.
· Zsebtolvajok, házalók célpontjai vagyunk!
· Mit kell tudni az ingatlan végrehajtásról?
· Részletfizetés a végrehajtási eljárásban!
· Előzzük meg a kihűléseket!

VÉLEMÉNY
Az itt közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Ha valamelyik felkeltette érdeklődését, várjuk hozzászólását a http://forum.szabolcs.net címen.Ha más témáról van véleménye, küldje el az info@szabolcs.net cimre.
· Nem pánikot keltenek a rákbetegek, hanem élni akarnak
· Ha elveszik a gyógyszerünket, hamarabb kell meghalnunk!
· Antifasiszta demonstráció – tüntetés a Jobbik ellen
· Roma összefogás(?)
· Olcsó húsnak híg a leve
· Vámmustra
· Az olimpia margójára

SPORT
· Cél a bajnoki cím megvédése
· Bozsikos labdarúgó mérkőzések és Vollé2020 Röpsuli
· Junior kosárdöntő Debrecenben
· Bozsikos labdarúgó eredmények a hétvégén
· 100 mellen döntős Szurovcsák Ivett
· Új egyéni csúccsal a döntőben
· Szurovcsák Ivett: cél a Vb szint
· Második Szabó Lili a válogatottal
· 119. Úszó OB Debrecenben
· Továbbra is a tabella élén
· Grassroots labdarúgó torna Nyíregyházán
· FETI-VIZIG Futóverseny Tiszabercelen
· Bozsik eredmények a hétvégéről
· Eb-selejeztőre készül Szabó Lili
· Mezőnyben a magyar fiú
· OSB röplabda döntős a Nyíregyháza
· Húsvét vasárnap, jótékonysági kosárlabda torna
· Rangos hoki tornát rendeznek a hétvégén Debrecenben
· Paragrafus Kupa
· Hatházi Dóra díjat kapott
· Sportágválasztót rendeztek Gyulaházán
· Nyerj dedikált röplabdát!
· Jól szerepeltek a Nyíregyházi SC - Bozsik csapatai a hétvégén
· Hozz magaddal még egy szurkolót!
· Több mint 60 méter felett!
· Szavazzunk Kundrák Eszterre!
· Sporttalálkozó, ahonnan mindenki győztesként távozott!
· Szikszai Robi indul a Dobó Eb-n
· Fogyatékossággal élők megyei Sporttalálkozója
· Az ifjú focisták három pontot hoztak a fővárosból
· Előnyben a MAC!

KÖRNYEZETÜNK
· Megalakult a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum
· Magas színvonalú, időszerű ítélkezés
· Kényszerpszichiátriára ítélve!
· 5+1 tipikus hiba az érettségi felkészülés alatt
· Csernobil 31: van remény
· Új csúcstechnológiás endoszkópos készüléket kapott a kórház
· Munkavédelemre tanítják a pedagógusokat
· Beszámoló és elismerés a megyei közgyűlésen
· Megelőzni jobb, mint gyógyítani!
· Ünnepeljük a gyerekekkel a Könyv Világnapját!
· Vessünk számot a Föld Napján!
· Együtt mozdult az ország a gyermekekért
· Az elhízás kisgyermekkori megelőzésének jelentősége
· Előzzük meg közösen a bajt!
· Versenyképes tudást szerezhetnek a legtehetségesebb középiskolások
· 44. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyermekkönyvhónap
· Önök választottak, a Tesco segít!
· Hamarosan megnyitja kapuit a Rózsakert!
· Nem járnak rendszeres szűrésre a magyarok
· Polgármesteri vízit a megújuló Bencs Villában
· meddigmehet.hu: anonim kérhetnek segítséget a bántalmazottak
· A kritikus munkaerőhiány miatt akadoznak a lakásépítések
· Hogyan gazdálkodjunk okosan a locsolópénzzel?
· Parkolás, nyitva tartás
· Megtriplázza az autós forgalmat a húsvéti hétvége
· A Jobb Veled a Világ alapítvány közös éneklésre buzdít a Földért
· Szépül a Nyíregyházi Egyetem parkja
· Jelenleg a Lujza utcán zajlik a komplex beruházás
· Április 10.: Nemzeti Rákellenes Nap

KÉKFÉNY
· 900 kiló borostyán és 125 ezer doboz cigaretta Záhonynál
· Forró vízbe esett az öt éves kislány!
· Eredményes volt a közvetítés!
· Fegyházbüntetés a cigaretta csempész bűnszervezet minden tagjának
· Halálra rúgta áldozatát a tiszabezdédi vádlott
· Elítélték a magát jósnőnek kiadó vádlottat
· Ittasan ültek a volánhoz húsvétkor!
· Kirabolta és bántalmazta volt élettársát
· Kartondobozokban lapult az adózatlan dohányáru
· Körözött gépkocsi Csengersimán
· Elrendelték a nyírturai emberölés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását
· 10 év fegyházbüntetésre ítélték a nyíregyházi rablót
· Elfogták a nyírturai emberölés gyanúsítottját
· Jogerős ítélet a vállalkozót zsaroló vádlottakkal szemben
· Vádemelés a halálos kutyatámadás miatt
· Hat és fél év fegyházra ítélték a kábítószer-kereskedőt
· Emberölés Nyírturán!
· Letartóztatásban a gázoló ukrán gépkocsivezető
· A nő életveszélyesen megkéselte a fiát!
· Segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről!
· Közokirat-hamisítás miatt pénzbüntetést kaptak az önkormányzati dolgozók
· Luxuscipők hamisítását akadályozták meg a pénzügyőrök
· Lezárt ügy: őrizetben a lopással gyanúsított férfi
· Évekig ülhetnek börtönben a gépkocsifeltörők
· Kábítószerrel töltött paprika!
· Börtönbüntetést kapott az a férfi, aki levágta a szomszédja fülét!
· Mercedesét alakította át csempészetre
· Sarlóval, bozótvágóval kergette az élettársát!
· Polgármesterre támadt a 81 éves asszony!

HÍREK
· Szarvassal ütközött egy kocsi, majd árokba borult!
· A bombariadó nem volt valós, keresik a pánikkeltőt
· Új gépjármű-fecskendővel gazdagodott Mátészalka
· Regionális döntőnek adott otthont Nyíregyháza
· Szakolyba került a vándorkupa
· „Persze, hogy színház, de ez az életed”
· Roncsok közé szorult a sofőr!
· Utóhatás / kiállítás az egyetemen
· Időben jelzett a szén-monoxid érzékelő!
· Falusi majális május 1. (hétfő) Sóstói Múzeumfalu
· Két frissen végzett új vonulós tűzoltó segíti a hivatásos állomány munkáját
· Ellenőrző gyakorlaton vettek részt a nyíregyházi hivatásos tűzoltók
· Roncsvágási gyakorlat Nyíregyházán
· A háztetőn szenvedett balesetet egy férfi
· Nyíregyházi diákok a világhír küszöbén
· Négy elsőtiszt a megyénkből
· Hulladékszállítás május 1-jén
· Játszótéri munkák
· A megelőzéstől, a mentésig
· Elismerésben részesültek a jubileum alkalmából
· Ingyenes szurkolói busz a bronzcsatára
· É. Kiss Katalin nyelvész kapta az idei Bolyai-díjat
· „Kisvárdai történelmi mozaik” című kiállítás nyílt a bíróságon
· Elismerések a központi Tűzoltónap alkalmából
· A megelőzésre hívták fel a figyelmet a nyíregyházi rendezvényen
· Kigyulladt a MÉH telep Mátészalkán
· Értekezlet a főkapitányságon
· Kéménytüzek, kidőlt fák, tarolt a viharos szél!
· Hosszabbítás a Nemzeti VERSenyen
· Máshol rendelnek a gyermekorvosok!

ISKOL@P
· Színházi nevelés a záhonyi középiskolában
· Tavaszi HíD-járaton a záhonyi kollégisták
· Február 24-én éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

KULTÚRA
· Az eltűnt IDŐ nyomában - Sipos László fotográfussal
· Sikeres drámás műhelyek
· Országos diákszínjátszó fesztivált rendeztek Nyíregyházán
· Bécsi művész – nyíregyházi kiállítótermekben
· Vakondok 4 filmbemutató Nyíregyházán
· Kihirdették a versenyprogramot
· Egy római férfi Nyíregyházán
· A Főfőnököt mutatják be a „bolondozás napján”
· Kodály ünnep a Cantemus Kórussal
· Néptáncantológia a Budapesti Operettszínházban
· Indul a II. Nemzeti VERSeny
· A hónap műtárgya: borotvatartó
· Balett, néptánc, moderntánc – egyetemi diplomával
· Középiskolások zenei versenye
· A hónap műtárgya: Jékey Ferenc kitüntetései
· A Magyar Kultúra napja Nyírbogáton
· Kölcsey vers- és prózamondó verseny a Móricz Zsigmond Könyvtárban
· Három napos Táncfarsang egyetlen videóban
· 2017-ben is lendületben a Móricz Zsigmond Színház
· Irodalmi Dominó a MŰvészben
· Tíz színész egy plakáton – Függöny, fel! hamarosan!
· Göttinger Pál a Móricz Zsigmond Színház új főrendezője
· Nagyszínpadon a Várj, míg sötét lesz
· 1956 a Szemlében
· Karácsonyi videoklip a Képmás zenekartól
· Tündérek vannak...
· Díjesővel zárt a 16. Kaleidoszkóp VersFesztivál Vácott
· Karácsonyi meglepetések is várják a nézőket

INTERNET
· Terjed a helyfüggetlen e-mailezés
· Strukturált intézményrendszer az egészségügyben

HIRDETÉS


Add to Google
Főszerkesztő: Halász Csaba kiadja a SzabolcsNet Bt.
Impresszum | Hirdetési árak

Médiatámogatónk:
zahnarzt ungarn dentist hungary
zahnarzt implantat ungarn dentist implant hungary
Partnerek:
http://www.items.hu/ web directory A magyar linkjegyzék Magyar Honlap Linkek LinkBank