Vissza a címoldalra

2017. július. 28. Péntek - Szabolcs
HÍRLAP FÓRUM FILMSZEMLE PROGRAMOK WEBKAMERA  
  Keresés
KÖZÉLET | HÍREK | KULTÚRA | SPORT | KÖRNYEZETÜNK | KÉKFÉNY | VÉLEMÉNY | TÉNYKÉP |
INTERJÚ | ISKOL@P | EU | INTERNET | PROGRAMOK | ÍRÓDIÁK |
 KULTÚRA
· Mátészalkától Las Vegasig – Tony Curtis lábnyomában
[2017.07.19.]
92 éve, 1925. június 3-án született Tony Curtis, a mátészalkai gyökerekkel rendelkező világhírű filmszínész. Mátészalkán nagy tisztelettel adóznak életművének, 2004-ben Pro Urbe elismerést adományozott a város a híres színésznek, 2016-ban pedig emléktáblát helyeztek el a Kossuth utcai Zsinagóga falán Tony Curtis tiszteletére, a Magyar Hollywood Tanáccsal közösen.

· A vígjátékok legjava a VIDOR Fesztivál versenyprogramjában!
[2017.07.14.]
„A VIDOR fesztivál ebben az évben is a magyarországi vígjátéktermés legjavát igyekszik házhoz hozni a nyíregyházi közönségnek – mondta el Kirják Róbert a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: a nevettetés nagymestereinek szemlélése nem csak a publikum, de a színházi szakma ünnepévé is teszi az év legvidámabb hetére szervezett színházi versenyprogramot.”

· Moldovai történeti fegyver kiállítás Nyírbátorban
[2017.06.26.]
Nyírbátorban a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Báthori István Múzeuma a Múzeumok Éjszakája program fő eseményeként nyitotta meg Petru Costin gyűjteményéből rendezett "Moldovai történeti fegyver kiállítás" című tárlatát 2017. június 24-én.

· Megkezdődött a bérletezés időszaka a Móricz Zsigmond Színházban
[2017.06.21.]
Egy sikeres, rekord nézőszámot hozó évad után egy direktornak aligha kell azon gondolkodnia, hogy a társulat összetételén jelentősen változtasson, mondta Kirják Róbert a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója, aki szerint a nézők egyértelmű tanúbizonyságot tettek a színészek és alkotók mellett.

· Néptáncvízióval emlékeztek az 56-os hősökre
[2017.06.16.]
Különleges, az alkotók által néptáncvíziónak nevezett produkcióval emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire az Igrice Néptáncegyüttes művészei június 14-én este a nyíregyházi Városmajori Művelődési Ház udvarán.

· Nyíregyházi szerzők az év ifjúsági író között
[2017.06.13.]
Idén is a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyv-
napokon adták át 2016-os Az Év Gyerekkönyve Díjakat a budapesti Vörösmarty téren.


· 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozathoz június 8-12.
[2017.06.06.]
Az Ünnepi Könyvhét egyedülálló magyar kulturális rendezvénysorozat: több mint nyolc évtizedes múlttal, s évről évre töretlen népszerűséggel és sikerrel.

· Több száz gyermek táncolt a Pulyabálon
[2017.05.29.]
A néptáncé volt a főszerep május 27-én, szombaton a Váci Mihály Kulturális Központban, ahol a színházterem nagyszínpadát közel 700 gyermek vette birtokba az immár 31. alkalommal megrendezésre került Pulyabálon.

· Száz éve született Szörényi Éva, a magyar színháztörténet nagyasszonya
[2017.05.28.]
Megható és bensőséges ünnepségnek adott otthont május 26-án a Bajor Gizi Színészmúzeum a Magyar Hollywood Tanács együttműködésével. Színészdal címmel került sor a 100 éve, 1917. május 26-án született Szörényi Éva kamara kiállításának megnyitására és hagyatékának ünnepélyes átadására.

· „Szín és vonal”, valamint „föld és tűz” egyszerre a nyírbátori múzeumban
[2017.05.28.]
Még 2017. június 8-ig látható a MNM. Báthori István Múzeumában, Nyírbátorban az a két kiállítás, amelyet Maghy Zsolt főiskolai tanár egyszerre nyitott meg. John Geoffry Roake Dél-Angliában született festőművész alkotásai a „szín és vonalak” világából érkeztek.

· Az eltűnt IDŐ nyomában - Sipos László fotográfussal
[2017.04.24.]
2017. április 24-én nyílt meg Sipos László Forster-érmes fotográfusnak az elpusztított szíriai világörökségnek, Palmyrának emléket állító kiállítása a Szent Imre Katolikus Gimnázium aulájában. A tárlat a Szatmári Múzeumból érkezett, ahol négy hónapig volt látható.

· Sikeres drámás műhelyek
[2017.04.10.]
A Terne Cserhaja Színkör Biriben a Dankó Pista Gimnáziumban működik, együttműködésben a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskolával. A csoport április 2-án a Cigánymandala című előadással arany minősítést és több különdíjat nyert az Országos Diákszínjátszó Találkozón, majd másnap elindultak Friedrichshafen városába, ahol Magyarországot képviselték egy nemzetközi színjátszó fesztiválon április 3-7- ig.

· Országos diákszínjátszó fesztivált rendeztek Nyíregyházán
[2017.04.05.]
Április 1-2-án rendezték meg Nyíregyházán az Országos Diákszínjátszó Fesztivál Regionális Döntőjét. A háromfős zsűri tagjai voltak Jászay Tamás kritikus, Sebők Bori dramaturg és Tóth Orsolya drámapedagógus.

· Bécsi művész – nyíregyházi kiállítótermekben
[2017.04.04.]
Virgilius Moldovan szobrászművész kiállítása a Városi Galériában nyílik április 6-án, 16.30-kor, s tárlata május 10-ig látható három helyszínen.

· Vakondok 4 filmbemutató Nyíregyházán
[2017.03.25.]
A 80-as, 90-es évekbeli magyar videojáték világsikereket bemutató Vakondok 4 – Végigjátszás című filmet 2017. március 30-án Nyíregyházán is bemutatják a Krúdy Art Moziban.

· Kihirdették a versenyprogramot
[2017.03.17.]
Az elmúlt év legjobb, nem budapesti szórakoztató előadásai között olyan közkedvelt slágerelőadások szerepelnek, mint az Amadeus, a Képzelt riport… vagy a Mágnás Miska, de Miskolcról, Szombathelyről és Csíkszeredáról is érkeznek népszerű produkciók a versenyprogramba.

· Egy római férfi Nyíregyházán
[2017.03.13.]
Ebben a hónapban a Jósa András Múzeumba belépve egy mezítelen férfival találkozhat a látogató. Mégpedig egy idősebb férfival. De ne gondoljunk rosszra! Ez a férfi bronzból készült. A múzeum egyik legszebb régészeti tárgya, egy római kisplasztika.

· A Főfőnököt mutatják be a „bolondozás napján”
[2017.03.02.]
Az olvasópróbán Kirják Róbert ügyvezető igazgató emlékeztette a stábot, hogy a darab a VIDOR Fesztiválon korábban már bizonyított, hiszen 2011-ben a „két legjobb főfőnök”, Csányi Sándor és Schneider Zoltán megkapták a verseny Pulcinella-díját.

· Kodály ünnep a Cantemus Kórussal
[2017.03.02.]
A Nyíregyházi Cantemus Kórus 2017. március 12-én 18 órai kezdettel rendezi "Kodály Ünnep" címmel a nagy magyar zeneszerző és zenepedagógus, Kodály Zoltán születése és halála évfurdulójára emlékező hangversenyét a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében.

· Néptáncantológia a Budapesti Operettszínházban
[2017.02.28.]
Kiemelkedő helyszínen és kiemelkedő eseményen vett részt a Nyírség Táncegyüttes. A tavalyi év legjobb alkotásait és együtteseit bemutató válogatás 2017. február 25-én, szombaton került a Budapesti Operettszínház színpadára.

· Indul a II. Nemzeti VERSeny
[2017.02.21.]
A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2017-ben is meghirdeti a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt valamennyi korosztály számára, nem hivatásos versmondók részére.

· A hónap műtárgya: borotvatartó
[2017.02.09.]
A 2016-os év egyik legkülönlegesebb, legérdekesebb néprajzi szerzeménye egy 1897-ben készült, szépen díszített fa borotvatartó volt. A népművészetnek ez a klasszikus szépségű darabja ajándékozás révén, a nyíregyházi illetőségű Makara Sándor jóvoltából került a Jósa András Múzeumba.

· Balett, néptánc, moderntánc – egyetemi diplomával
[2017.02.03.]
Mérföldkő az Állami Balettintézet jogutódjaként működő Magyar Táncművészeti Főiskola életében, hogy 2017. február elsejével az Országgyűlés egyetemi rangra emelte.

· Középiskolások zenei versenye
[2017.02.01.]
A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete 2017. január 28-án rendezte meg a Középiskolások IV. zenei versenyét. Az országos döntő versenyprodukciót kategóriánként 3-3 fős szakmai zsűri értékelte.

· A hónap műtárgya: Jékey Ferenc kitüntetései
[2017.01.27.]
Bulyi és jékei Jékey Ferenc Fehérgyarmaton született 1895. május 4-én. Apja, Jékey Sándor a fehérgyarmati járás főszolgabírája, az I. világháború utolsó két évében pedig Szatmár vármegye főispánja volt. Anyja alsócsernátoni Damokos Margit.

· A Magyar Kultúra napja Nyírbogáton
[2017.01.24.]
Nyírbogáton a Vántus István Általános Iskolában is megünnepelték a magyar kultúra napját, ahol a 6. alkalommal megrendezett Körzeti Helyesírási Verseny ünnepélyes eredményhirdetését is megtartották

· Kölcsey vers- és prózamondó verseny a Móricz Zsigmond Könyvtárban
[2017.01.24.]
20 résztvevője volt a Kölcsey vers- és prózamondó versenynek, melyre megyebeli középiskolások jelentkeztek.

· Három napos Táncfarsang egyetlen videóban
[2017.01.24.]
A farsangi forgatagot idéző, látványos program immár 14 éve gyűjti össze az ország legjobb táncosait a nyíregyházi publikumnak.

· 2017-ben is lendületben a Móricz Zsigmond Színház
[2017.01.20.]
Táncfarsang, premierek és számos egyéb program! Bár a naptári év decemberben véget ért, a színházi évad még javában tart. A közelgő programokról Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója beszélt a január 20-án tartott sajtótájékoztatón.

Az eltűnt IDŐ nyomában - Sipos László fotográfussal - indexkelet.hu

Az eltűnt IDŐ nyomában - Sipos László fotográfussal

2017.04.24.

2017. április 24-én nyílt meg Sipos László Forster-érmes fotográfusnak az elpusztított szíriai világörökségnek, Palmyrának emléket állító kiállítása a Szent Imre Katolikus Gimnázium aulájában. A tárlat a Szatmári Múzeumból érkezett, ahol négy hónapig volt látható.

Különös apropót ad a mostani kiállításnak, hogy a napokban jelent meg a fotóművész „In memoriam Palmyra” című albumának harmadik kiadása, s ezzel egy időben – az ICOMOS kérésére – annak angol nyelvű változata: „The destroyed World Heritage” címmel.

- Az ókori világváros, Palmyra már évek óta foglalkoztat, ráadásul az utolsók egyike lehettem, aki műemlékes-műemlékvédő szemmel fotózhatta. Éppen ezért volt különösen fájdalmas számomra ennek a világcsodának borzalmas pusztulása. Palmyra történelmi jelentőségéről, egyedülálló műemlékeiről tartottam már vetítettképes előadásokat nemzetközi konferenciákon éppúgy, mint a Nyíregyházi Egyetemen, vagy a Bessenyei Társaságnak. Legutóbb most, április 20-án a Megyei Könyvtár konferenciatermében, az Utazók Klubja és a Móricz Társaság szervezésében. A palmyrai fotóanyagom kapcsán pedig az ausztriai és pozsonyi médiának, a Kossuth Rádiónak, a helyi és regionális televízióknak, de napilapoknak és kulturális folyóiratoknak is adtam interjúkat. Meggyőződésem, hogy az emberiség egyetemes kulturális örökségének pusztulása mindannyiunk vesztesége.

Úgy tudom, egy különleges albumát mutatják be a közelgő Ünnepi Könyvhéten. A címe – Marcel Proustot idézve – Az eltűnt IDŐ nyomában.

- Az eltűnt idő nyomába eredni igencsak izgalmas utazás… Ezt tettem évtizedeken át, műemlékvédőként és fotósként. Megkíséreltem föltárni rejtett titkait, faggatni az idő emlékeit. De ezt tettem akkor is, amikor öt kontinens több mint száz országában az embereket fotóztam. Az ember által megélt idő sorssá olvad össze, ezek villannak föl sorsfotóimon, egy arcban, egy tekintetben, egy kézmozdulatban. Az eltűnt idő nyomában tett utazásaim hű és inspiratív krónikása volt a média. Köszönettel tartozom elhivatott munkatársainak – köztük Önnek is, kedves Fullajtár András - akik megtiszteltek azzal, hogy figyelemmel kísérték és bemutatták munkáimat, hírt adtak albumokról, tanulmánykötetetekről, kiállításokról. Az új albumom gerincét maguk az interjúk adják, melyek talán minden másnál hitelesebben idézik meg azt az utat, amit bejárhattam, s így egybeválogatva most először kerülnek önálló kötetbe. Ezeket pedig két nagyobb lélegzetű rádiós beszélgetés foglalja keretbe, valódi „elő- és utóhangként”. Szándékaim szerint egy virtuális Föld körüli utazásra is hív ez az album, mely több mint hetven fotóval öt földrész harminc országába repíti el az Olvasót.



Nyomtatható verzió
Küldés e-mailben

KÖZÉLET
· 2017-ben is átadják a Bolyai-díjat
· Szabolcsi volt kisgazda „harcostársak”, barátok, tisztelők is részt vettek Torgyán József temetésén
· Miniszterelnökség közleménye főigazgató kinevezéséről
· Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal sajtóközleménye
· Évet értékelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség
· Megyei megemlékezés a forradalom és szabadságharcra
· Tízmilliárdos oktatásfejlesztési projekt a gyerekekért
· Miniszteri elismerés
· Beszámolt a megyei rendőrfőkapitány
· Segítségnyújtás a szatmári településeknek
· A Holokauszt áldozataira emlékeznek
· Megyenapi ünnepség Beregdarócon
· Sajtóközlemény
· Nem alamizsnát, munkát követelnek!
· Segítő program
· Kormányablakok nyílnak megyeszerte
· Konferencia Nyíregyházán
· Nemzetközi együttműködés
· Családtámogatási ügyek intézése a Kormányhivataloknál
· Együttműködési megállapodás
· Kinevezték az új főkapitányt.
· Felmentették a főkapitányt!
· Városvédők tisztújító közgyűlése
· Civil szervezetekkel kapcsolatos tájékoztatás
· Megyei kormányhivatal közleménye
· Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása
· Változásbejegyzés 2015. március 15-ig!
· Mangol Csilla távozik a kórház éléről
· Sajtóközlemény

EU
· Euroscola-játék strasbourgi utazásért
· Meghirdették a 2016-os Európai Ifjúsági Károly-díjat
· Új üzemcsarnokból termelnek a vegyipari világpiacra
· Akadálymentes kapitányságok
· Épülhet az út Szaniszló felé
· Megújult a Nyírmadai Művelődési Ház
· Szolnokon vetélkedtek a szabolcsi diákcsapatok
· Uniós vetélkedő régiós döntőjében a záhonyi kollégisták
· Energetikai felújítás az ibrányi iskolában
· Szakmai gyakorlat Spanyolországban
· Uniós vetélkedő középiskolásoknak
· Brüsszeli források a régió fejlődéséért
· Nyíregyháza üdvözletét küldi
· Uniós támogatásból egészségprogram
· Uniós támogatás a történelmi emlékek gyűjtésére
· Megújul Nyírmada központja
· Uniós támogatás a kótaji idősek otthonának

INTERJÚ
· Amikor a színész valódi hatalomhoz jut”
· Helyszíni szemle, megjelent Sipos László új könyve
· Templomok több tételben
· Több mint három évtizedes helytállás
· Egy fotográfussal az értékek nyomában
· Élet három földrészen
· Egyszeri és megismételhetetlen élmény
· Titkot rejtő műemlékek
· Nyíregyházán járt a mester
· Munka, foci, család
· Az év vállalkozója
· Fejlesztés és takarékosság
· Nem emlékműként akart visszajönni
· Húszezer embert várnak a fesztiválra

TÉNYKÉP
· Hobbim, a hivatásom……
· Veronai buszbaleset: További részleteket osztott meg a busztársaság cégvezetője
· Előzzük meg a kihűlés miatti tragédiákat!
· Kamarai törvény módosítása
· 2011-ben történt IV.
· 2011-ben történt III.
· 2011-ben történt II.
· 2011-ben történt I.
· Zsebtolvajok, házalók célpontjai vagyunk!
· Mit kell tudni az ingatlan végrehajtásról?
· Részletfizetés a végrehajtási eljárásban!
· Előzzük meg a kihűléseket!

VÉLEMÉNY
Az itt közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Ha valamelyik felkeltette érdeklődését, várjuk hozzászólását a http://forum.szabolcs.net címen.Ha más témáról van véleménye, küldje el az info@szabolcs.net cimre.
· Nem pánikot keltenek a rákbetegek, hanem élni akarnak
· Ha elveszik a gyógyszerünket, hamarabb kell meghalnunk!
· Antifasiszta demonstráció – tüntetés a Jobbik ellen
· Roma összefogás(?)
· Olcsó húsnak híg a leve
· Vámmustra
· Az olimpia margójára

SPORT
· Idei legjobbját dobta Szikszai Róbert
· Rangos nemzetközi versenyt nyert Bakosi Péter
· A cápák versenyeztek Miskolcon
· Eyof előtt Hatházi Dóra úszó
· Hatalmas sikerrel zárult a Strandfoci Torna
· Megkezdődött a küzdelmek sora a sóstói strandfoci fesztiválon
· Újra Hübner Amatőr Strandröplabda verseny Nyíregyháza belvárosában
· Eyof kerettagság, arany és bronz Győrből
· Kispályások nagy díjkiosztója
· Szabolcsi tűzoltók focistái aranyat érnek!
· Dobogós helyen végeztek megyénk sportolói az Országos Atlétikai Döntőn
· Jótékonyság Nyíregyházán: licitáljon, hogy segíthessen a Down-szindrómás gyerekeken!
· Sportos hétvégén van túl a MARSO Kft.
· A győri focista gyerekek utazhatnak Amerikába!
· Határon átnyúló rendészeti-kistérségi, kispályás labdarúgó torna Nyírbogáton
· Volt eredményesebb hétvége is!
· PRAY&RUN – Futózarándoklat Máriapócson
· Extrém futóverseny először Nyíregyházán!
· Bozsikos hétvégi mérkőzéseredmények
· Június 3-án Streerball Nyíregyházán a Kossuth téren
· Egyedül Magyarországról!
· Nyíregyháza csapata nyerte a megyei focit
· Gyermeknapi sportnap a Városi Stadionban
· Több dobogós helyezést is elért Szabolcs megye az országos atlétikai versenyen
· Bozsikos labdarúgó eredmények a hétvégén
· A Bozsik Akadémia Nyíregyháza csapata nyerte a Danone Focikupa debreceni elődöntőjét
· Kezdetét vette Nyíregyházán az Országos Atlétikai Diákolimpia Döntő
· Labdarúgó utánpótlás mérkőzések
· Országos Atlétika Diákolimpia döntő és tehetségkutató verseny Nyíregyházán
· Győzelem a Szekér László Emléktornán
· Megszerezte a 27. bajnoki címét a Nyíregyházi Sportcentrum Ülőröplabda csapata
· Bronzérem a Mini Kupáról

KÖRNYEZETÜNK
· Magyar–ukrán-román üzletember találkozó 2017. augusztus 18.
· Fakivágási munkák
· Felvételi eredmények: A kijelölt úton halad a Nyíregyházi Egyetem
· Biztató állapotban van a szőlő a szüret előtt
· Alapkő letétellel folytatódnak a nagy beruházások Nyíregyházán
· 106 ezer felvételiző várja a ponthatárokat
· Debreceni Virágkarnevál:augusztus 12-23
· Öt hasznos tipp, ha gyermeke táborozni megy
· A légkondicionáló és a légúti betegségek
· Megújul a szabadidő komplexum a Sóstói-erdőben
· Tájékoztatás útlezárásról
· Hogyan hűtsük a gyermekünket nagy kánikulában?
· Amit a margarinról dióhéjban tudni érdemes
· Teendők gépkocsi tűz esetén!
· Észak-keleten az időhiány és a fájdalom miatt nem mozognak!
· Megelőzéssel az egészségért: a vásárosnaményi hölgyek számára fontos a prevenció
· Hogyan kezdd újra, ha összetörték a szíved?
· Járdafelújítás az Újszőlő utcán
· Nem könnyű szakképzett munkaerőt találni
· Gyors fogyás zsírfagyasztással?
· Motorkerékpáron is biztonságban
· Zsebpénz, diákmunka, bankkártya – így tudatosak a mai középiskolások
· Fejlesztések a Szigligeti Gyermeküdülőben
· Nyáron több a gyermekbaleset
· 70 maratonnal a Dunáért – kiemelkedő magyar sportteljesítmény
· Előzzük meg a sérüléseket!
· Vizes felfrissülés a kánikulában
· Szent László örökségtúra

KÉKFÉNY
· Körözött motorkerékpár Nyíregyházán
· Vádemelés egy nemzeti dohányboltban történt rablás miatt
· Idős asszonyt rabolt ki Nagykállóban
· Kábítószer-kereskedelem miatt tartóztattak le három nyíregyházi férfit
· Bombával fenyegetett!
· Hamis bankjeggyel fizetett, keresi a rendőrség!
· Keresi a rendőrség a balesetet okozó sofőrt!
· Előzetesben a tiszalöki késelő
· Emberkereskedelem miatti vádemelés
· Félmilliárdot csalt el a nyíregyházi munkaerő-kölcsönző bűnszervezet
· Elfogták a tiszalöki késelőt
· Nem volt szerencsés napja a tolvajnak!
· Brutális kegyetlenséggel megölte az idős nőt!
· Letartóztatták azt a férfit, aki egy áruház ajtaja előtt rabolta ki a sértett nőt!
· A közös képviselő károsította meg az általa felügyelt társasházakat
· Börtönbüntetés a szabolcsi kórházakat érintő hűtlen kezelés ügyében
· Felfüggesztett fogházbüntetés gondatlanságból elkövetett emberölésért!
· Életveszélyesen megsebesítette ivócimboráját!
· Manipulálták a gépkocsi egyedi azonosítóit
· Lopás után rablás!
· Ásóval verte agyon a kutyát!
· Elítélték a kislétai szülőket, akik éheztették, bezárva tartották kislányukat
· Emberölés miatt 14 év fegyházbüntetésre ítélték a román vendégmunkásokat
· Fogva tartották a mosógépszerelőket!
· Körözött Range Rover Záhonynál
· Háromszáz eurót keresett a fiatalkorú embercsempész
· Vádemelés a nagycserkeszi kutyakínzás miatt
· Fegyházbüntetésre ítélték a magát nőnek kiadó férfit
· Súlyosbították a buszvezetőt bántalmazó férfi büntetését

HÍREK
· Anyatejes Táplálás Világnapja
· Átfejtették a veszélyes anyagot!
· Elaludt a volán mögött, három utasa meghalt!
· Megkezdődött a Komorónál balesetet szenvedett tehergépkocsi műszaki mentése
· Az autó nem értékmegőrző!
· Holland delegáció a Fehérgyarmati Járásbíróságon
· A felborult tartálykocsi sofőrje meghalt
· Vonat elé ugrott, villámcsapás, viharkárok, tüzesetek
· Időben érkezett a segítség
· VIDOR Fesztivál 2017: Hétfőtől kaphatóak a VIDOR jegyek!
· „Szorult helyzetben” segítettek a tűzoltók
· Újabb értékek az értéktárban
· A vízből való mentést gyakorolják
· Gazdag programokat kínált az idei Szent Flórián Tűzoltótábor
· Gázcsonkot rongáltak meg a játszó gyerekek!
· A mezőgazdasági gépeket ellenőrzik
· Az árokba csapódott!
· Igazgatói szemle Nyíregyházán
· Kigyulladt a tűzhelyen felejtett olaj!
· Kitüntetések átadása a Bíróságok Napja alkalmából
· Lángra lobbant a kocsi motorja és utastere!
· „Tüzes” balesetek!
· Templomút kiállítás az Andrássy-kastélyban
· Gyermekvédelmi központnak segített az erdőgazdaság
· „Esélyt adunk, utat mutatunk” – együttműködési megállapodás a Nyírbátori Járásbíróság és a társszervek között
· VII. Szent Flórián Tűzoltótábor – ezúttal Tornyospálcán
· Útlezárás fakivágás miatt Nyíregyházán a Holló utcán
· Felborult személygépkocsik!
· Szituációs begyakorló gyakorlat Nyírszőlősön

ISKOL@P
· Színházi nevelés a záhonyi középiskolában
· Tavaszi HíD-járaton a záhonyi kollégisták
· Február 24-én éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

KULTÚRA
· Mátészalkától Las Vegasig – Tony Curtis lábnyomában
· A vígjátékok legjava a VIDOR Fesztivál versenyprogramjában!
· Moldovai történeti fegyver kiállítás Nyírbátorban
· Megkezdődött a bérletezés időszaka a Móricz Zsigmond Színházban
· Néptáncvízióval emlékeztek az 56-os hősökre
· Nyíregyházi szerzők az év ifjúsági író között
· 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozathoz június 8-12.
· Több száz gyermek táncolt a Pulyabálon
· Száz éve született Szörényi Éva, a magyar színháztörténet nagyasszonya
· „Szín és vonal”, valamint „föld és tűz” egyszerre a nyírbátori múzeumban
· Az eltűnt IDŐ nyomában - Sipos László fotográfussal
· Sikeres drámás műhelyek
· Országos diákszínjátszó fesztivált rendeztek Nyíregyházán
· Bécsi művész – nyíregyházi kiállítótermekben
· Vakondok 4 filmbemutató Nyíregyházán
· Kihirdették a versenyprogramot
· Egy római férfi Nyíregyházán
· A Főfőnököt mutatják be a „bolondozás napján”
· Kodály ünnep a Cantemus Kórussal
· Néptáncantológia a Budapesti Operettszínházban
· Indul a II. Nemzeti VERSeny
· A hónap műtárgya: borotvatartó
· Balett, néptánc, moderntánc – egyetemi diplomával
· Középiskolások zenei versenye
· A hónap műtárgya: Jékey Ferenc kitüntetései
· A Magyar Kultúra napja Nyírbogáton
· Kölcsey vers- és prózamondó verseny a Móricz Zsigmond Könyvtárban
· Három napos Táncfarsang egyetlen videóban
· 2017-ben is lendületben a Móricz Zsigmond Színház

INTERNET
· Terjed a helyfüggetlen e-mailezés
· Strukturált intézményrendszer az egészségügyben

HIRDETÉS


Add to Google
Főszerkesztő: Halász Csaba kiadja a SzabolcsNet Bt.
Impresszum | Hirdetési árak

Médiatámogatónk:
zahnarzt ungarn dentist hungary
zahnarzt implantat ungarn dentist implant hungary
Partnerek:
http://www.items.hu/ web directory A magyar linkjegyzék Magyar Honlap Linkek LinkBank